A szlovákok inkább a románokkal fogtak össze – 70 éve volt a kiugrási kísérlet
Szerdán lesz hetven éve, hogy Horthy Miklós megpróbálta kivezetni Magyarországot a második világháborúból, ami csúfos kudarccal végződött. Egy új kutatásból most az is kiderül, hogy Kállay Miklós miniszterelnök már 1943-ban közvetítőn keresztül tapogatózó tárgyalásokat kezdett a szlovákokkal egy esetleges közös kiugrásról. Ám Pozsony előbb Kassát akarta cserében, majd inkább a románokkal és a horvátokkal fogott össze a területi revízió érdekében. Végül a szlovákok a románokat követve szakadtak el Németországtól és kezdtek háborúba a megszállt Magyarország ellen. Janek Istvánnal, az MTA BTK Történettudományi Intézetének munkatársával a friss kutatásairól beszélgettünk.
hvg.hu: Hetven éve, 1944. október 15-én Horthy Miklós és a Lakatos Géza vezette kormány rosszul szervezett kiugrási kísérletet hajtott végre. A végeredmény közismert: a magyar hadsereg zöme nem állt az akció mellé, a németek Horthyt a hatalom átadására kényszerítették. Szálasi Ferenc vezetésével pedig a nyilasok jutottak hatalomra. Miért nem volt a kísérlet sikeres és mivel járt a kudarc az ország számára?
Janek István (fotó: hvg.hu)
Janek István: Horthy kiugrási akciója a honvédség egyes tisztjeinek ellenállása, a szervezetlenség és a németek közbelépése miatt fulladt kudarcba. Horthy lemondott, a megzsarolásával a németek azt is elérték, hogy Szálasi uralmát legitimálja. Az ország a nyilas hatalomátvétellel még kiszolgáltatottabbá vált a náciknak és végül a német oldalon maradtunk. A nyilasok pedig szinte feltétel nélkül végrehajtották a németek minden utasítását. Az ország hadszíntérré vált, Magyarország nagy része és Budapest is romba dőlt. A közvetlen következmények a nyilas rémuralom és a budapesti zsidóság elleni nyilas intézkedések lettek.
hvg.hu: Egyáltalán időben próbálkozott-e Horthy és a magyar vezetés – a sikeres augusztusi román kiugrás után bő másfél hónappal?
J. I.: Berlint váratlanul érte Románia kiugrása, emiatt 1944. augusztus végén a német frontot a teljes összeomlás fenyegette. Edmund Veesenmayer magyarországi német követ később azt állította, hogy a budapesti követséget már össze is csomagolták a romániai hírekre. Ennek ellenére a németek Szlovákia, Ausztria, Jugoszlávia irányából tudtak volna annyi katonát összeszedni, hogy Magyarország nagy részét elfoglalják még egy augusztusi kiugrási kísérletnél is. Szerintem nem a késés, inkább a szervezetlenség volt a kiugrási kísérletre jellemző, valamint a tisztikar megbízhatatlansága. Sok magyar tiszt szimpatizált a németekkel. Horthy parancsai nem jutottak el a frontra a hozzá hű egységekhez, emiatt eleve kudarcra volt utalva az egész. Talán ha még vártak volna egy két hetet, hogy közelebb jussanak a szovjet csapatok Budapesthez, nagyobb esélyük lett volna a sikerre. De ehhez egyértelmű pálfordulásra lett volna szükség, a frontot meg kellett volna nyitni azonnal az oroszok előtt és a magyar hadseregnek vagy egy részének azonnal át kellett volna állnia.
hvg.hu: Voltak-e a magyar vezetésnek korábbi kísérletei a németekkel való szakításra?
J. I.: A kiugrás gondolata a magyar vezetésben 1942 végétől, illetve a sztálingrádi vereségtől és a második magyar hadsereg doni pusztulásától, 1943 elejétől egyre erőteljesebbé vált. Kállay Miklós akkori miniszterelnök politikai céljának azt tekintette, hogy az országot lassan kivezesse a háborúból, eltávolodjon a németektől. Horthy és Kállay között hallgatólagos megegyezés született: a kormányfő szabad kezet kapott a kapcsolatok újrafelvételére a nyugati szövetségesekkel. Kállay vissza akarta szerezni az ország politikai mozgásszabadságát, és akár a semleges, nem hadviselő státust is elérni.
hvg.hu: Ekkor tárgyaltak az angolszász hatalmakkal a kiugrásról?
J. I.: A magyar vezetés elképzelése az volt, hogy az angol és amerikai erők balkáni partra szállása és a magyar határ megközelítése esetén Budapest átáll az ő oldalukra. Mivel a kormány az ország területi integritását és függetlenségét nem akarta kockára tenni, nagyon óvatosan és körültekintően kellett megkezdeni a puhatolózást és a tárgyalásokat az angolszászokkal. 1943 februárjától fokozatosan kiépültek és Magyarország német megszállásáig folyamatosan fenn is maradtak e titkos kapcsolatok. Ezekről azonban a németek is tudtak. A kapcsolatok egyik fontos eredménye volt az a jobbára hallgatólagos megállapodás, amely szerint a magyarok nem lőnek a légterünkön áthaladó angolszász gépekre, azok pedig nem bombázzák a magyar városokat. A magyar vezetés félt a német megszállástól, de attól is, hogy ha nem tesz semmit, elveszítheti az angolszász hatalmak szimpátiáját és hátrányos helyzetbe kerül a későbbi békekonferencián. Az oroszokkal 1943-ban nem akart tárgyalni Budapest, ebbe csak 1944-ben volt kénytelen belemenni.
hvg.hu: Az Ön egyik új kutatása a szlovákokkal keresett kiugrási együttműködést vizsgálja. Mit tervezett Kállay 1943-44-ben?
J. I.: Ráébredt, hogy nagyobb esélye van egy kiugrási kísérletnek, ha szomszédjai közül néhánnyal együttműködési megállapodást köt, vagy legalább eléri, hogy ne avatkozzanak be a háborúból kiválást célzó magyar tervekbe. Így került a képbe Szlovákia. Kállay többször is hangoztatta, hogy támogatja Szlovákia önálló államiságát, a magyar politika nem akarja azt veszélyeztetni. Mivel 1943-ban a két ország között feszült volt a viszony, Kállay a kisebbségi és a határkérdést háttérbe szorítva szeretett volna kapcsolatba lépni a szlovák kormánnyal. Abból indult ki, hogy hosszú távon mindkét államnak érdeke a tengellyel való szakítás, és a tárgyalások felvétele a szövetségesekkel.
