A szigetmonostoriak szolidaritást mutattak a holokausztemlékmű megrongálása után

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A holokauszt minden áldozatára is emlékező szigetmonostori márványtáblát március 15-én este zúzták darabokra. Mindez aznap történt, amikor Orbán Viktor miniszterelnök poloskázó beszédét tartotta. A település lakói a gyűlöletre összefogással válaszoltak.

Szigetmonostori megemlékezők (Fotó: Mérő Vera facebook oldala)

Mérő Vera jogvédő civil aktivista a településen él, és posztolt a helyiek szolidaritásáról:

“Percek alatt, futótűzként terjedt el, mi történt, a falu népe pedig sokk alá került. Aztán hirtelen egy emberként kapták össze magukat. Késő este méltóságteljes csendben a Kossuth térre vonultak, vittek gyertyát, kavicsot. Keresztény és zsidó jelképeket. És emlékeztek, békében, szeretetben, összekapaszkodva, egymást vigasztalva. Március 15-én ez volt az egyetlen monostori megemlékezés, ha jól tudom” – tette hozzá, majd felhívta a kormányfő figyelmét:

„A monostoriak ellenálltak a gyűlöletnek, és a szervezetük a legjobb módon vetette ki magából a mérget. Érti, ugye? Így lesz ez magával is. Hiszek benne, hogy ez az ország az én falum. Nem az, amivé maga tenni próbálja. Hanem bátor, összetartó, együttérző magyarok közössége. Akik, miután magát elzavarták, csendben megrázzák magukat, és elviszik a gyertyát, meg a kavicsot, ahova kell.”

[popup][/popup]