“A szakrális magyarság ezeréves harca a kereskedelmet uraló pusztító világerő ellen”

Írta: Horváth Bence/444.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

  • A köztelevízió év elején egy háromórás dokumentumfilmet mutatott be a kommunista korszak bűneiről, és az elmaradt igazságtételről.
  • A film elkészültét a médiahatóság tízmillió forinttal támogatta.
  • Jogos kérdésfelvetések mellé zavaros, ostoba ámokfutást kaptunk.

Az m1 január 2-án és 3-án két részletben adta le Jelenczki István dokumentumfilmjét, az Igazság soha nem későt. A háromórás dokumentumfilm a készítők bevallása szerint az 1991-es Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényről és a kommunista bűnösök felelősségre vonásának elmaradásáról szól.

bogar laszlo

Bogár László (Fotó: flagmagazin.hu)

Sajnos azonban ennél jóval többről.

A pártállami múlttal való szembenézés az egész politikai elit kormányokon átívelő csődje, amiből a kétharmados lendülettel érkező Fidesz is bőven kivette a maga részét. Az pedig valahol természetes, hogy ha egyetlen kormány sem tesz érdemi lépéseket, hogy a térségben utoljára nálunk is történjen valami ezen a téren, akkor erre a témára is zavarodott összeesküvés-hívők fognak lecsapni.

Jelenczki István a NMHH-hoz benyújtott pályázatában még azt írta, hogy olyan szakértőket kíván megszólítani, mint Göncz Árpád, Sólyom László vagy Balsai István. Aztán a forgatás közben módosulhatott a koncepció, mert a volt köztársasági elnökök helyett Bogár László, Bagdy Emőke és a CÖF-ből ismerős Bencze Izabella ugrottak be szakérteni.

A film hivatalos bemutatója csak jövő héten lesz az Urániában, de kedden felkerült a Youtube-ra, és végre mi is megnézhettük. A dokumentumfilm két szálon fut. Egyrészt az 1991-es törvényjavaslat sorsát, Göncz vétóját és az alkotmánybíróság döntését idézik fel a korszak fontosabb szereplői. Megszólalnak olyanok is, akik átélték a kommunista rendszer terrorját. És felbukkannak kompetens szakértők is a filmben. Például a Biszku-üggyel igazán ismerté váló fiatal nemzetközi jogász, Gellért Ádám, vagy az ügynökakták ügyében saját pártjával is konfrontálódó fideszes Gulyás Gergely.

És éppen velük szemben is borzasztóan méltatlan, hogy a tágabb történelmi kontextus megteremtését Bogár Lászlóra bízták. Bogár a jobboldal szélén álló ezoterikus világösszeesküvés-hívő önjelölt professzor, akinek burkoltan antiszemita, és történelmi tényektől teljesen idegen világnézetére már mi is rácsodálkoztunk egyszer egy Fidesz-fórumon.

A szakrális magyarság ezeréves harca

Bogár pedig bőven kapott időt, hogy világképét a filmben is összefoglalja. Ami röviden amúgy annyi, hogy létezik a szakrális magyarság, ami ezer éve beszorult a deszakrális nyugat és kelet közé, és azóta vívja élet-halál harcát. Öt birodalom támadott minket, melyek mögött a Spanyolországból kiűzött szefárd kereskedő-bankár családok álltak. Ez

“ugyanaz a pusztító világerő, ami 3000 éve a kereskedelmet, a pénzügyeket és a médiát a kezében tartja”.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]