A sárga csillag emlékére péntek este elsötétül a Parlament

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A sárga csillag viselését előíró törvény 70. évfordulóján este 8 órától egy órára lekapcsolják a Parlament díszkivilágítását. 

Parlament diszkivilágítással

Péntek este 20.00-kor leoltják a Parlament díszkivilágítását a sárga csillagról szóló, 70 évvel ezelőtt életbe lépett rendelet emlékére.

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának javaslatára péntek este 8 és 9 óra között lekapcsolják a Parlament díszvilágítását, a hetven évvel ezelőtt életbe lépett első olyan rendeletre emlékezve, amely hátrányosan érintette a zsidó lakosságot – közölte a párt csütörtökön.

70 évvel ezelőtt, április 4-én éjfélkor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely kötelezővé tette a zsidó származású magyar állampolgároknak, hogy sárga csillagot viseljenek – mondta Schmuck Andor pártelnök, aki levélben fordult Kövér László házelnökhöz, hogy a zsidóüldözés áldozatai előtt tisztelegve kapcsoltassa le a Parlament díszkivilágítását egy órára.

“Ma emberi tisztességről, demokrata szándékáról tanúbizonyságot téve, a házelnök úr levélben tájékoztatott, hogy egyetért a kezdeményezésemmel” – közölte a politikus.

Kövér László válaszlevelében azt írta: a Magyarország német megszállásának másnapján meghozott miniszterelnöki rendelet “fájdalmas jelképe volt annak a tragikus folyamatnak, amely a jogfosztásokkal kezdődött és a haláltáborokba torkollott”.

Schmuck Andor csütörtökön kezdeményezte az összes, választáson induló párt elnökénél, hogy erre az egy órára függesszék fel a kampányt, és emlékezzenek az áldozatokra együtt a Duna-parti holokauszt-emlékműnél, a Cipőknél.

[popup][/popup]