A román parlament is megemlékezett a Iasi-ban lezajlott pogrom 80. évfordulójáról
A kétkamarás román parlament szerdán együttes ülésen emlékezett meg az 1941-ben Iașiban (Jászvásár) lezajlott pogrom 80. évfordulójáról, amelynek több mint 13 ezer zsidó áldozata volt. Romániában a mostani megemlékezés volt az első, amelyen a kormány és a kétkamarás testület is részt vett. Bukarest korábban a Holokauszttal kapcsolatban minden felelősséget Magyarországra hárított.
Romániában ez volt az első alkalom, amikor az ország legfontosabb közképviseleti intézménye a bukaresti kormány tagjainak jelenlétében idézte fel a román területen elkövetett legnagyobb zsidóellenes vérengzés áldozatainak emlékét, elismerve a román állam felelősségét a második világháború idején elkövetett népirtásban.
„Azok előtt a iași-i ártatlan zsidó áldozatok előtt tisztelgünk, akiknek az 1941-ben hatalmon lévő zsarnoki rendszer kirekesztő, rasszista, antiszemita politikája miatt kellett szenvedniük. Az önvizsgálat és elmélyülés pillanata ez, amellyel felelőséget vállalunk országunk történetének ezen tragédiájáért, tudatosítjuk a rasszista, idegengyűlölő megnyilvánulások történelmi következményeit” – mutatott rá Anca Dragu, a szenátus elnöke.
Ludovic Orban képviselőházi elnök mérföldkőnek nevezte a iași-i pogromot a korszak „erkölcsi csődjének útján”, amikor a társadalom megengedte, hogy a zsidó népesség a módszeres üldöztetés, kirekesztés, megaláztatás, erőszak és végül népirtás áldozatává váljék. A demokrácia központi intézményeként a román parlamentnek meghatározó felelőssége van abban, hogy megakadályozzon minden hasonló kisiklást” – mutatott rá a házelnök.
Florin Cîţu miniszterelnök szerint a kormány mindenkori kötelessége, hogy felelős és éber maradjon, és bátor intézkedésekkel védje a társadalom sérülékeny tagjait. Kijelentette: az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a homofóbia és mindenféle kirekesztés elleni harc a bukaresti kormány teljes támogatását élvezi. Felidézte: a kabinet májusban három évre szóló országos stratégiát fogadott el az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a radikalizálódás és a gyűlöletbeszéd megelőzése és leküzdése érdekében.
Kedden Klaus Iohannis államfő az 1941-es pogrom 80. évfordulója alkalmából szervezett iași-i megemlékezés résztvevőihez intézett üzenetében idézte fel a halálvonatokon, sortüzekben, lincselésekben elpusztult, otthonukból elüldözött, táborokba hurcolt romániai zsidók emlékét, szerdán pedig három holokauszt-túlélőt tüntetett ki a Hűséges Szolgálat Érdemrenddel.
1941 júniusában Ion Antonescu, Hitler szövetségese, a Szovjetunióval frissen hadba lépett Románia akkori vezetője parancsot adott arra, hogy Iași-t „tisztítsák meg” a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki. A június 28-án kezdődött pogromnak több mint 13 ezer zsidó áldozata volt. Az áldozatok nagy részét a katonaság, a csendőrség és a hozzájuk csapódott csőcselék a városban meggyilkolta, majd több ezer zsidót vasúti kocsikba zártak, amelyek céltalanul bolyongtak az országban, amíg a rajtuk lévők a hőségtől és a szomjúságtól életüket vesztették.
A román állam csak a kétezres évek elején, az ország NATO-csatlakozása előtt, amerikai nyomásra ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941–44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.
Baranyi László/MTI