A román elnök a populizmus, a szélsőségesség és a sovinizmus terjedésére figyelmeztetett
Klaus Iohannis román elnök a populizmus, a szélsőségesség és a sovinizmus terjedése jelentette veszélyre figyelmeztetett a holokauszt áldozatainak romániai emléknapján, és úgy vélte, hogy a hatóságoknak kötelességük határozottan fellépni e jelenségekkel szemben.
A bukaresti Holokauszt emlékműnél tartott megemlékezésen az elnök üzenetét egy tanácsadója olvasta fel. Iohannis kifejtette, hogy a jelenlegi “bonyolult” helyzetben figyelni kell ezekre a veszélyekre. Leszögezte: felháborító és elfogadhatatlan, hogy a holokauszt elkövetőit Romániában egyesek még mindig dicsőítik, a holokauszt tragédiáját pedig tagadják vagy bagatellizálják, illetve a társadalomban szélsőséges és antiszemita nézetek terjednek. Újfent megerősítette azt a vállalást, hogy a demokratikus étékek iránt elkötelezett, empatikus és szolidáris társadalmat építsenek, amely elutasít minden ezzel ellentétes megnyilvánulást.
Megállapította, hogy Romániában kevés holokauszt túlélő él, ezért nagy felelősség hárul a túlélőkre és a zsidó közösségre abban, hogy tudatosítsák és továbbadják az áldozatok szenvedésének emlékét, valamint a holokauszt tanulságait.
Iohannis meggyőződését fejezte ki, hogy a tervezett zsidótörténeti és holokausztmúzeum építői mindent megtesznek azért, hogy ez a terv minél előbb megvalósuljon, mert – mint írta – a társadalomnak szüksége van egy korszerű intézményre, amely megismerteti a fiatalabb nemzedékekkel a történelmi igazságot. Az elnök szerint a túlélők vallomásai értékes bizonyítékok, amelyeket nemzedékről nemzedékre tovább kell adni.
A román állam a NATO-csatlakozás küszöbén, a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót öletett meg 1941 és 1944 között.
MTI