A Reuters esete a Black Lives Matter ideológiájával

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A világ egyik legnagyobb hírügynökségének munkatársát elbocsátották, miután statisztikákra és kutatásokra hivatkozva állította, hogy Amerikában – az uralkodó véleménnyel ellentétben – a fehér bőrű gyanúsítottat nagyobb eséllyel lövi le a rendőr, mint a fekete bőrűt. Mint sokan mások, ő is úgy véli, hogy ideológiai megkülönböztetés áldozata.

Forrás: Flickr

Az ügyről a metazin.hu számol be.

„Ez a történet életeket menthet. Úgy gondoltam, el kell mondanom” – írja Zac Kriegman, akit egy évvel ezelőtt elbocsátottak a Thomson-Reuters hírügynökségtől, mert egy belső fórumon kimutatta, hogy a hírügynökség tévesen teszi magáévá a Black Lives Matter mozgalom alaptételét, miszerint a rendőrök rendszerszerűen semmibe veszik a feketék életét.

A beszámoló Bari Weiss internetes lapján jelent meg, aki – mint a Metazinban olvasható volt – azért távozott a New York Timestól, mert a kollégái zaklatták konzervatív nézetei miatt. Amikor Kriegman adatainak várható fogadtatását kezdte kipuhatolni a Reutersnél, rögtön közölték vele, hogy a tűzzel játszik. Felesége pedig attól tartott, hogy a lakóhelyi közösség kiközösíti őket, ha a férje szembeszáll a BLM állításaival. Végül mégis beleegyezett, hogy Kriegman előálljon a tényekkel a munkahelyén, mert látta, hogy különben meghasonlik. Megírta hát tényekkel teletűzdelt tanulmányát, és közzétette a munkahelyi belső fórumon, de órák alatt levették. Megkérdezte, mit változtasson rajta, megmondták, megtette, de alighogy újra megjelent, támadások, vádak özöne zúdult rá. A főnökei ismét levették az anyagot a belső hálózatról, és közölték, hogy ha nem hagyja abba, elbocsátják. Írt egy kör-emailt a munkatársainak és a főnökeinek, mire letiltották a belső hálózatról, majd elbocsátották.

Teljes cikk

támogatás
Pop up banner1

Címkék:BLM, Reuters

[popup][/popup]