A Radnóti Gimnázium kalandos évtizedei
“Idén száz éves a Radnóti gimnázium épülete.” Ez az állítás már két éve is igaz volt, és még nagyon sokáig igaz is lesz.
(fotó: Abelovszky Tamás, forrás: fovarosi.blog.hu)
A zuglói épület már sok mindent megért. Falai között volt zsidó gimnázium, hadikórház, tábori posta, munkaszolgálatos központ, egyszerre több iskola, majd pedig (és ennek is már több mint ötven éve) felvette Radnóti Miklós nevét. Lehetetlen lenne minden egyes történetet leírni, ami a vörös téglás falak között megesett, józan ésszel erre senki sem vállalkozna. Én sem szeretnék kitűzni nagyobb célt, minthogy pár oldalban, röviden bemutassam “A Radnóti” épületének történetét az építkezéstől kezdve addig, amíg az iskola fel nem vette a költő nevét.
Az első gondolattól az alapkőig
A Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Főgimnáziumának története jóval a századforduló előtt kezdődött. Elképzelések egy önálló zsidó középiskola létrehozására már a kiegyezés óta voltak, de ahhoz, hogy az álmokból valóság lehessen, nem kevés pénzre volt szükség. Az első lépés egy bizonyos Freysädtler Antal lovag 1892-es végrendelete volt, aki 1 millió koronának tízévi kamatos kamatját ajánlotta egy zsidó középiskola alapítására és fönntartására. Ugyan nem pénzzel, de komolyan támogatta az ügyet a kor legfontosabb oktatásügyi szakembere, Kármán Mór. Kármán azt vallotta, hogy a zsidóságnak kötelessége középiskolák működtetésén keresztül is hozzájárulni a közművelődéshez. Később komoly szerepe volt az iskola oktatási tervének – és így közvetve az alaprajzának is – a meghatározásában.
Freysädtler példája nem maradt követő nélkül: pár éven belül két, összesen 720 ezer koronás végrendelet is támogatta a gimnázium ügyét. Hogy ekkor még nem történt semmi, nem a hitközség hibája. Ne felejtsük el, hogy Freysädtler Antal adománya tíz évre zárolva volt. Az 1900-as évek elején azonban nagyban megindultak az előkészületek. A legfontosabb kérdés az volt, hogy hány és milyen iskolát hozzanak létre. Kármán Mór két iskolát tartott szükségesnek, mások az Országos Rabbiképző Intézetet akarták átalakítani, de szó volt önálló hitközségi főgimnáziumról is.
A rendelkezésre álló pénz sok volt, de annyira nem, hogy több iskolát is lehessen belőle építeni és működtetni. Hosszas viták után végül 1909-re született megállapodás, amit az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Apponyi Albert is szentesített azzal a kikötéssel, hogy a majdani iskolába más felekezetű tanulók is járhassanak.
A pénzeket kezelő alapítvány 1910-ben került kapcsolatba Lajta Bélával, aki 1912-ben kapott megbízása alapján már a mai, Cházár András és Abonyi utca sarkán álló telekre készítette el terveit.
Az elkészült tervváltozatok között megtaláljuk azt is, amelynek alapján az épületet 1913 nyarán elkezdték építeni. Az építés hosszas kalandjai már itt elkezdődtek, mert az építkezés más, csak utólag, egy évvel később engedélyeztetett tervek alapján indult meg. (Ez az itt is látható második tervsorozat. A menet közbeni változtatás azért nem annyira meredek, mert a két változat alaprajza gyakorlatilag megegyezett.) Az Egyenlőség című zsidó hetilap 1913 július 13-án megjelent számában az építkezés elkezdésének évében még 1915-öt jelölte meg mint átadási időpontot (“Az építési program szerint az épület az 1915. év június havában fog elkészülni és szeptember 1-én rendeltetésének átadni”), de a szomorú valóság az, hogy bár a tanítás korábban megindult az iskolában, véglegesen csak 1931-ben fejezték be a gimnázium épületét.
Lajta Béla, az építész
Leitersdorfer Béla néven született Budapest egyesítésének évében, 1873-ban, gazdag zsidó családba. A budapesti Műegyetemen tanult építésznek. Az egyetem elvégzése és a “kötelező” itáliai út után Pesten próbált szerencsét, de sikertelensége miatt hosszú nyugat-európai vándorlásba fogott. Sokan tudják, hogy ő készítette a soha meg nem valósult lipótvárosi zsinagóga tervét, azt azonban csak kevesen, hogy a tervrajz Londonban készült. A századfordulón hazatért, és Lechner Ödönnel együtt, mintegy tanítványaként dolgozott. Bár korai munkái még túlságosan hasonlítanak Lechneréire, ekkor kezdett kialakulni fokozatosan önálló formanyelve. Népművészeti alkotásokat gyűjtött és elemzett, ezeket egyre gyakrabban beépítette munkáiba.
Megbízói először a család ismerősei közül kerültek ki, majd megtörtént a nagy találkozás Lajta és az izraelita hitközség között. Több nagy megbízást köszönhetett nekik vagy valamilyen zsidó kötődésű alapítványnak, így például a Hitközség főgimnáziumát is. Lajta saját bevallása szerint emlékműveket és középületeket szeretett tervezni, ezt nagyobbra tartotta a bérházak tervezésénél. Karrierje csúcsán, mely pont egybeesett a gimnázium tervezési munkáival, sikeres, megbecsült építész volt. Sokak szerint, ha teljes egészében az ő tervei alapján valósult volna meg, a zsidó gimnázium lehetett volna a fő műve. Hogy ez nem így alakult, nem az ő hibája.
Az épület jelenlegi bemutatása sok fotóval itt olvasható.
