A Pfizer vezérigazgatója a zsidó Nobel 2022-es díjazottja

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Albert Bourlának, a Pfizer vezérigazgatójának ítélték a Genezis-díjat 2022-ben, melyet gyakran “zsidó Nobel-díjnak” is neveznek, közölte a Genesis Prize Foundation szerdán.

Albert Bourla (Forrás: Youtube)

Bourla – tudósít az ujkelet.live – kapta a legtöbb szavazatot a legutóbbi globális szavazáson, amelyen 71 országból több mint 200 000 ember vett részt. Az alapítvány közleménye szerint a Genesis Foundation választói bizottsága egyhangúlag jóváhagyta az eredményt.

A bizottság elismerését fejezte ki Bourlának „vezetéséért, eltökéltségéért és különösen nagy kockázatvállalási hajlandóságáért”.

„Eltérően a legtöbb COVID-19 vakcinák kifejlesztésén dolgozó nagy cég vezérigazgatóitól, Dr. Bourla dollármilliárdokat jelentő szövetségi támogatást utasított vissza, hogy elkerülje a kormányzati bürokráciát, és felgyorsítsa a vakcina fejlesztését és gyártását” – áll a közleményben. „Ennek eredményeként a Pfizer COVID-19 vakcinája rekordidő alatt készült el: évek helyett hónapok alatt.”

Amikor a vakcina elkészült, Izrael az első országok között volt, amely megkapta, és úttörő tömeges oltási kampányt indított.

Az alapítvány rámutatott „Dr. Bourla büszkeségére zsidó identitására és örökségére, a zsidó értékek iránti elkötelezettségére és Izrael Állam melletti támogatására.”

Az 1 millió dolláros díjat Jichák Herzog elnök fogja átadni Bourlának a június 29-én megrendezésre kerülő ünnepségen Izraelben.

A nyertesek általában jótékonysági célra adományozzák a díjat, Bourla pedig azt kérte, hogy a pénzt a holokauszt áldozatai emlékének megőrzésére fordítsák, „különös hangsúllyal a görög zsidó közösség által elszenvedett tragédiára” – áll a közleményben.

A görögországi Thesszalonikiben született Bourla holokauszt-túlélők gyermeke.

„Alázattal és minden Pfizer-kollégám nevében fogadom el a díjat, akik az elmúlt két évben válaszoltak a történelem sürgető hívására, és együtt alakították közös sorsunk ívét” – idézi Bourlát a közlemény.

„Zsidó családban nőttem fel, mely hitte, hogy mindegyikünk csak annyira erős, amennyire a közösségünk kötelékei; és Isten mindannyiunkat arra hivatott, hogy helyrehozzuk a világot” – mondta Bourla, utalva a judaizmus egyik központi tételére, amely a világ tökéletesítését célozza. „Alig várom, hogy Jeruzsálemben legyek, hogy személyesen átvehessem ezt a kitüntetést, amely a tudomány diadalát és jövőnk nagy reményét jelképezi.”

A díjat általában minden júniusban Jeruzsálemben adják át egy vacsorán, amelyen a miniszterelnök is részt vesz. A szertartást azonban az elmúlt két évben a járvány miatt lemondták.

Teljes cikk

Címkék:Albert Bourla, Covid 19 oltás, Pfizer

[popup][/popup]