A palesztinok vezetik az ENSZ fejlődő országokat tömörítő csoportját 2019-ban
A Palesztin Hatóság (PH) elnöke, Mahmúd Abbász hétfőn New Yorkba utazott, hogy átvegye az Egyesült Nemzetek Szervezete fejlődő országokat magába foglaló jelentős blokkjának vezetői posztját – a JTA értesülései szerint.
Abbász kedden örökli meg a 77-es csoport vezetését Egyiptomtól. Az ENSZ Közgyűlése októberben szavazta meg, hogy a PH-ra bízza a csoport vezetését 2019-ben, ezáltal lehetővé téve, hogy a PH szinte teljes jogú ENSZ-tagállamként intézkedhessen a 2019. évi üléseken.
Abbász szóvivője, Nabil Abu Rudeineh, „fontos történelmi eseménynek” nevezte a hírt.
„Az is fontos eredmény, hogy érvényesítjük a nemzetközi közösségben a palesztin identitást, amit a gyarmati hatalmak több évszázadon keresztül próbáltak eltörölni,” – mondta a Ma’an hírügynökségnek.
Abbászt 2005-ben választották meg Jasszer Arafat utódjának és a múlt héten kezdte meg 4 évre szóló hivatali idejének 15. évét.
2012-ben az ENSZ Közgyűlése tagállamainak többsége jóváhagyta a „Palesztina állam” de facto elismerését, mely megfigyelői státusszal rendelkezik a szervezetben.
Az októberben jóváhagyott egyiptomi állásfoglalás lehetővé teszi, hogy a PH eljárást folytasson, mint tagállam a G77 és Kína nevében eljárva – nyilatkozatokat tegyen, módosításokat és javaslatokat nyújtson be, továbbá jogosult válaszolni és napirendi pontokat javasolni.