A palesztinok szerint a világ
Hogy ez az új generáció miként is fog viszonyulni Izraelhez és azokhoz a palesztinokhoz, akik a megegyezést keresik, álljon itt egy igen egyértelmű mondat: „Ha lenne tíz golyóm, egyet az ellenségre lőnék, kilencet pedig az árulókra.”
A kép illusztráció (forrás: brookings.edu)
Amikor pár éve Teheránban jártam, képtelen voltam kihagyni, hogy rá ne kérdezzek egyébként nagyon készséges és kedves, nem mellesleg művelt vendéglátóimnál, hogy miként is viszonyulnak ők Az ezeregy éjszaka meséihez? Az eredeti, felnőtteknek szánt szövegben bőségesen van szó remek borokról, az élet örömeinek megosztásáról másokkal, nem diszkriminálólag leszűkítve az aktust nőkre vagy férfiakra. Igaz, kérdésemben nem fogalmaztam ennyire „árnyaltan”, mégis meglepett a felháborodott tiltakozás. Már az is sértő – jött a válasz –, hogy egyáltalán ilyesmit feltételezek ezekről a szövegekről. Ha olvastam is ilyesmit, azok hamisítványok lehettek – mondta gyakorlatilag mindenki –, olyasmik, amiket a beteg agyú Nyugat „látott” bele e szövegekbe, s élt az alkalommal, hogy félrefordíthasson egy-két részletet.
Megvallom, elszégyelltem magam, és megfordult a fejemben: minden bizonnyal a Pasolini által költött Az ezeregy éjszaka virágainak bujasága ragadott magával. Aztán amint visszajöttem Európába, gyorsan utánajártam a dolognak. Kiderült: nincs semmi tévedés, nincsenek buja elragadtatások. Mindössze arról van szó, hogy az iszlám világban Az ezeregy éjszaka meséinek már csak egy „cenzúrázott” változata maradhatott közkézen.
Nem tudom, az arabok és perzsák mennyit veszítenek azzal, hogy Hárún ar-Rasíd kalifa és kortársai párnacsatáiról manapság nem értesülhetnek. Azt sem tudom, egyáltalán őriznek-e olyan eredeti szövegeket, amelyekben a Koránnal ma összeegyeztethetetlen dolgok a maguk természetességében feltűnnének. Mert ha nem, az azért jócskán meghaladná a vallási szemérem diktálta elvárásokat. Elvégre bárki, aki mondjuk a Nápolyi Régészeti Múzeumba betér, egy Gabinetto Segreto (titkos terem) nevű külön helyiségben kedvére mazsolázhat a római idők frivol életigenlésének igazán zaftos emlékei között. És nem akárkik őrizték meg ezeket az ábrázolásokat a kortársaknak és az utókornak, hanem Európa legkatolikusabb királyai, fejedelmei, pápái, püspökei. (Nem mellesleg, a Gabinetto Segreto ma már bárki számára látogatható.)
Mindez felfogható az iszlám világ igazsághoz és valósághoz viszonyulásának elemi példájaként, s ez – különösen manapság – súlyos tanulságokkal bír.
Nemrég látott napvilágot az egyik közismert palesztin egyetem, a Bir Zeit volt hallgatójának, a londoni SOAS (School of Oriental and African Studies) doktoranduszának, Linah Alsaafinnak az írása, amely tulajdonképpen mindent elmond arról, hogyan gondolkodik az átlag palesztin népe jelenéről, s arról a küldetésről, amit személy szerint neki, értelmiségiként be illenék töltenie e közösség jövőjének alakításában. Arról a valóságról, melynek figyelembevétele nélkül aligha lehet sikeres egy társadalom működése. Hadd emeljük ki a cikk öt fontos megállapítását, már csak azért is, mert az ezekben megfogalmazódó világlátás számos más véleményformáló álláspontjával megegyezik.
1. Alsaafin szerint: a „mainstream média felmentette a zsidó államot” annak kapcsán, hogy egy 16 éves palesztin fiút, Mohammed Abu Khdeirt meglincseltek mintegy bosszúból a három Gus Etzon-i zsidó tinédzser meggyilkolása miatt. Ezzel szemben széles körben ismert: a térfigyelő kameráknak köszönhetően az izraeli hatóságok azonosították azt a hat személyt, akik a brutális gyilkosságot elkövették. Letartóztatták őket, és folyamatban van ellenük az eljárás. Benjamin Netanjahu miniszterelnök azonnal elismerte a bűncselekményben való „zsidó érintettséget”, elítélte azt, s megkövette a gyerek szüleit – s ebben az izraeli társadalom maradéktalanul felzárkózott a miniszterelnök mögé. Ezzel szemben a három zsidó fiú meggyilkolását követően Mahmud Abbasz palesztin vezető részvétnyilatkozatára több mint tíz napot kellett várni, s amikor az megtörtént, a Hamász befolyása alatt álló palesztin közvélemény Abbaszt azonnal árulónak kiáltotta ki. Ez egyébként cáfolja a cikk azon másik vádját, hogy Abbasz Fatah-ja késlekedett volna elismerni a palesztin fiú meggyilkolását, bezzeg a zsidó áldozatok miatt azonnal részvétét nyilvánította.
