A németek 27%-a antiszemita, 44%-át viszont aggasztja az antiszemitizmus

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Zsidó Világkongresszus (WJC) megbízásából készített reprezentatív felmérés szerint a 83 milliós országban 41 százalék ért egyet azzal az állítással, hogy a zsidók túl sokat beszélnek a holokausztról, 22 százalék véli úgy, hogy a zsidók elleni gyűlölet oka a zsidók magatartásában keresendő, és 12 százalék tartja helytállónak azt a kijelentést, hogy a világban dúló legtöbb háborúért a zsidókat terheli a felelősség.

Német neonáci fesztivál 2018-ban

A társadalmi elitként meghatározott csoportban – a felsőfokú végzettséggel és évi legkevesebb 100 ezer eurós jövedelemmel rendelkezők körében – is erősen elterjedt az antiszemita gondolkodás számos klasszikus eleme. Így például a németországi elit 28 százalékának az a meggyőződése, hogy a zsidóknak túl nagy befolyásuk van a gazdaságban, 26 százalék vallja azt, hogy a zsidók túl nagy hatalommal bírnak a világpolitikában, és a német elit majdnem minden második tagja, 48 százaléka úgy véli, hogy a németországi zsidók hűségesebbek Izraelhez, mint Németországhoz – ismertette a felmérés eredményeit a Süddeutsche Zeitung című lap.

Ronald S. Lauder, a WJC elnöke az adatokat értékelve hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus kritikus szintet ért el Németországban. Mint mondta, legfőbb ideje, hogy “a teljes német társadalom állást foglaljon, és szembeszálljon az antiszemitizmussal”.

Németország különleges felelősséget visel az intolerancia és a gyűlölet visszatérése elleni küzdelemben, így ha a társadalom több mint egynegyede antiszemita gondolatokkal azonosul, a fennmaradó szűk háromnegyednek az a feladata, hogy megvédje a demokráciát és az elfogadásra, toleranciára épülő társadalmi modellt – húzta alá a WJC elnöke.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a németek harmada szerint nem bánnak jól a zsidókkal az országban. Kimutatták azt is, hogy a lakosság 44 százalékát aggodalommal töltik el a zsidó emberek és zsidó intézmények elleni erőszakos cselekmények. Megállapították továbbá, hogy a németek 25 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy ismét történhet Németországban “valami olyasmi, mint a holokauszt”.

Németországban legutóbb október 9-én történt súlyos antiszemita indíttatású bűncselekmény. Egy 27 éves német férfi lőfegyverekkel és robbanóeszközökkel felszerelkezve megpróbált bejutni a Szász-Anhalt tartományi Halle zsinagógájába, amelyben a támadás idején 70-80 hívő ünnepelte az engesztelés napját (jóm-kipúr). A merénylet sikertelen volt, a támadó elmenekült, két embert lelőtt, kettőt megsebesített, nagyjából másfél óra alatt elfogták.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kimutatása szerint az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma lendületesen emelkedik, tavaly 1799 esetet regisztráltak, ami csaknem 300-zal több az egy évvel korábbi 1503-nál, és a rendszeres statisztikai adatfelvétel 2001-es kezdete óta a legmagasabb érték.

MTI

Címkék:antiszemitizmus, közvélemény kutatás, Németország

[popup][/popup]