A német államfő kitüntette Dalos Györgyöt

Írta: Heltai András / 168ora.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Joachim Gauck német államfő országa nemzeti ünnepe alkalmából a Szövetségi Köztársaság I. osztályú Érdemkeresztjét adományozta Dalos György író-történésznek.
Dalos György fotó EPA SchmidtAz Elnöki Hivatal az október 3-i ünnepen átnyújtandó kitüntetés indokolásában rámutat: „A magyar író, publicista és történész egyike volt a magyarországi demokratikus ellenzék alapítóinak. Dalos György már több, mint harminc éve igen tevékeny részese Németország kulturális életének, a hetvenes évek óta jelennek meg irodalmi alkotásai, esszéi a német nyelvterületen. Dalos 1988/89-ben az Ostkreuz című kelet-német földalatti folyóirat szerkesztőségének tagja volt, a berlini fal leomlása után a jelentős közszereplők közé tartozott a Szövetségi Köztársaságban. 1995-1999 között a berlini Collegium Hungaricum vezetőjeként különösen fontosnak tarolta, hogy árnyalt képet közvetítsen hazájáról. Az, hogy három: a magyar, az orosz és a német kultúrában járatos, valamint hogy nem befolyásolható szemlélője a történelemnek és a jelennek, a kelet és a nyugat közötti kiemelkedő közvetítővé tette.”

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]