A néma tanúk
A norvégiai Stavangerben élő Wellisch Tehel Judit nevét az idősebbek jól ismerhetik, mert a nyolcvanas-kilencvenes években számos kiállítása volt Magyarországon is, többek között budapesti Vízivárosi Galériában, a Vasarely Múzeumban és a Szombathelyi Képtárban. Magyar-angol nyelvű könyv jelent meg róla (Nagy T. Katalin: Wellisch Tehel Judit Equibrilyum Könyvkiadó, Budapest, 2024), a 2B Galériában mutatják be.
Judit és férje, Tehel Péter baráti köréhez olyan híres művészettörténészek tartoztak, mint Németh Lajos, Körner Éva, Tőkeyné Egri Margit vagy Frank János. Az 1957-ben Norvégiába kivándorolt festő, nemcsak sok időt töltött Budapesten, hanem miután hazajárhatott férjével és két gyermekével, nyaranta Budapesten is festett.
Az életművet bemutató könyv bevezető tanulmánya azért kezdődik egy József Attila idézettel – „Bennem a mult hull, mint a kő”, – mert művészetének központi motívuma a kő, legyen az egy budapesti ház homlokzatának kőszobra vagy kőmaszkja, egy egykor fontos jelző szerepet betöltő határkő, az elhagyott zsidó temető megdőlt sírköve, vagy egy norvég fjord varázslatos kőtömbje.
A kötet egyik fejezete a művész fotókkal illusztrált önéletrajza, melyben a festő elmeséli mindazt a sok drámát, traumát, de sok szépséget és élményt is, melyek alakították, inspirálták művészetét. A könyvbemutatón a szerző Nagy T. Katalin művészettörténész kérdezi a festőt, milyen volt felnőni a harmincas-negyvenes években egy zsidó édesapa és egy katolikus édesanya gyermekeként, hogyan tudta az édesapa túlélni a borzalmakat, miközben a rokonok közül sokan Auschwitzban haltak meg. Hogyan szólították meg a festőt a budapesti faragott kövek, az épülethomlokzatok atlaszai, kariatidái, maszkjai, a „néma tanúk”, – ahogy ő nevezte el egyik sorozatát – melyek „látták” a kétségbeesett embereket, az elhurcolt zsidókat, az ’56-ban megölt forradalmárokat, a gyilkosokat és az áldozatokat.
A Stavangerben található festmények nagy részét Steinar Figved, a Budapesten lévő képek legtöbbjét Olajos Ilka fényképezte, a magyar szövegeket Sarkady Krisztina és Adrian Hart fordította angolra, a norvég szövegeket pedig Wolf Olga fordította magyarra. A japán gerinces, különleges dobozborítóval ellátott könyv tervezője Bogdán Csilla volt. Sokaknak jár még köszönet, rokonoknak, barátoknak, múzeumi munkatársaknak, akiket azonban ki kell emelni, akik nélkül nem született volna meg ez könyv, az Németh Katalin és Judit lánya, Pauline Tehel.
A bemutató időpontja október 18-a, délután 5 óra.
