A megbékéléshez közelebb kell hozni egymáshoz az áldozatokat és az elkövetőket

Írta: Kocsis Katica / akibic.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Kovács Mónika szerint a holokauszt feldolgozása azért olyan nehéz, mert egy asszimetrikus agresszió zajlott le, ahol az egyik oldalon csak áldozatok, a másikon pedig csak elkövetők szerepelnek. Embermentők, elkövetők, be nem avatkozók és a kollektív emlékezet című előadásában azonban arra is rávilágított, hogy a két oldal kollektív emlékezetét közös nevezőre  lehet hozni, amelyben fontos szerepe juthat az embermentőknek is. A Megismerni és felismerni” – embermentő magyarok üzenete a 21. századnak című konferencián járt a Kibic.

Dr._Kovács_Mónika_1

Kovács Mónika

Az ELTE adjunktusa az előadás elején a Szabadság téri “emlékezetfrontokon” keresztül világítja meg, hogy mit ért pontosan a kollektív emlékezet szétszakítottsága alatt: a hivatalos emlékmű és az erre reflektáló, az áldozatok által “felállított” alternatív emlékhely totális ellentmondásban áll egymással – míg az első esetében a többség “kőbe vésett, bronzba öntött” alkotása a történelem meghamisítását, kisebbítését célozza meg, addig a zsidó közösség az általa létrehozott helyszínnel azt szeretné, ha a többség elismerné tragédiájuk súlyát. Kovács ezek ellenpéldájaként említi meg a varsói Lengyel Zsidóság Történeti Múzeumát, ahol a most nyílt kiállításban a lengyeleknek sikerült az, ami nekünk nem: összekapcsolni egymással a lengyel történelmet az áldozatok történelmével (tehát a többségi és a kisebbségi kultúrát) a demokrácia szellemében.

Miután az előadó a röviden tisztázza, hogy hol állunk most, általános megjegyzéseket tesz a kollektív emlékezettel kapcsolatban és felhívja a figyelmet arra, hogy ez mindig történelmietlen és torzító, hiszen az adott csoport szükségletei szerint alakul, így a zsidó kisebbség kollektív emlékezetének alapja a sorsközösség, míg a többségi kultúrának a saját felelősségének hárítása. Az asszimteriát pedig az okozza, hogy míg a kisebbség a többség részvétére, együttérzésére számít, addig az elkövetők inkább a felejtést segítenék elő, hogy ezzel egy jobb erkölcsi pozícióra tegyenek szert, céljuk a pozitív saját csoportidentitás kivívása.

Azonban a valóságban nyilván nem ennyire feketén-fehéren működik a kollektív emlékezet, Kovács szerint az elkövetők mellett ugyanis számolni kell a be nem avatkozókkal is, akik az elkövetőkhöz hasonlóan szintén a többséghez tartoznak, viszont esetükben kevésbé nyilvánvaló a felelősség megléte. Az ő stratégiáik általában az elkövetőktől való elhatárolódás, az áldozatokkal való utólagos azonosulás, illetve a múlt felejtése és a felelősség hárítása között ingadozik.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás