A Mazsihisz segíti a kárpátaljai zsidó közösséget

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

„Ha lesz közötted szűkölködő, testvéreid egyike, kapuid egyikében, a te országodban (…) ne keményítsd meg szívedet és ne zárd be kezedet testvéred előtt, aki szűkölködő.” (Mózes 5. 15:7.)
macesz_k__rp__talja_1A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége örömmel értesült arról, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMHI) is részt vállal abban a felelősség teljes feladatban, amely a humanitárius válságban küzdő ukrajnai polgárok, kárpátaljai honfitársaink megsegítését szolgálja.

Fontosnak tarjuk, hogy törvényeink parancsát követve mindig segítsük a rászorultakat. Ezért is gratulálunk ahhoz, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma közreműködésével az EMIH is csatlakozik ahhoz segítő szándékú mozgalomhoz, amelyet a Mazsihisz már évek óta folyamatosan gyakorol.

A Mazsihisz évek óta együtt érez a határainkon kívül élő magyar és magyar zsidó közösség gondjaival. Ezért fontosnak tartjuk, hogy más szervezetek is kövessék példánkat és nyújtsanak segítséget a rászorultaknak.

A Mazsihisz a tavalyi és az idei évben is segítette a kárpátaljai zsidó közösséget. Pészach ünnepe előtt ünnepi imakönyvek kíséretében az ünnep lebonyolításához szükséges maceszt és maceszdarát szállítottunk Kárpátaljára.

A Mazsihisz felvette a kapcsolatot Magyarország beregszászi és ungvári főkonzulátusaival, a helyi zsidó közösségekkel, ahol megerősítették, hogy a legnagyobb segítség az ott élőknek egyértelműen pénzbeli támogatás jelenti. Ukrajnában az emberek többsége rendkívül szerény körülmények között él, alapvető szükségleteik, élelmezésük, egészségügyi ellátásuk egyre kilátástalanabb.

A beregszászi főkonzulátus munkatársa kérésünkre elmondta még, hogy a térségben szerencsére béke és nyugalom van így nagy segítség még az, hogy ha Magyarországról továbbra is minél többen mennének turistaként Kárpátaljára. Sok látnivaló van, kedvesek az emberek, történelmileg fontos, szép tájak, települések vannak ezen a vidéken – hangsúlyozta a főkonzulátus munkatársa.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egyeztetve és együttműködve a helyi zsidó közösséggel és a helyi főkonzulátusokkal hamarosan egy nagyobb összegű pénzadományt kíván személyesen elvinni a térségbe.

Forrás: mazsihisz.hu

támogatás