A Mazsihisz nem kapott meghívást a vörösterror áldozatainak emlékműve avatására

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A Mazsihisz nem kapott se meghívót, se felkérést a „vörösterror áldozatainak emlékműve” avatására, talán tapintatból, hogy ne kelljen visszautasítani azt – nyilatkozta Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Köves Slomó a vörösterror áldozatai emlélművének avatásán

A Vértanúk terén – ahol előzőleg Nagy Imre szobra állt – október 31-én Orbán Viktor kormányfő közreműködésével átadták a nemzeti vértanúkra emlékező alkotást. Kövér László házelnök durva politikai beszédet mondott, melyben a kormány mai ellenzékét – a ’89 utáni hazai szélsőjobb stílusában – egy az egyben megtette a bolsevikok utódjának, mondván: „A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben…”

Keresztény egyházak képviselői mellett a rendezvényen Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija is beszédet mondott.

Heisler András mostani nyilatkozatából a Népszavának az derült ki, hogy a a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét (Mazsihisz) egyáltalán nem is hívták meg.

Heisler a lap kérdésére hozzátette, hogy Köves rabbi jelenléte és beszéde megerősíti a Mazsihisz vezetésének korábbi döntését: „nekünk az EMIH-től, Köveséktől távolságot kell tartanunk”.

A szoboravatáson Köves Slomó arról beszélt, hogy a Tanácsköztársaság „ijesztő emlékét” Isten hiánya teszi egyedivé. Közölte: „Az ezeréves magyar történelem első olyan eseményéről beszélünk, ahol Isten deklaráltan meg lett tagadva. Ez volt az első olyan nemzeti tragédia, melynek közvetlen oka egy olyan Isten nélküli kollektivista eszméből fakadt, amely óhatatlanul vonta maga után az egyéni morális felelősség erózióját, felszámolását.”

[popup][/popup]