A Mazsihisz elnöke megköszönte a Maccabi Játékok kormányzati támogatását
A Budapesten megrendezett 15. Európai Maccabi Játékok jelentőségét és eredményeit méltatta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke abban a levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött, és amelyben megköszönte az Európa legnagyobb tömegsport rendezvényének megszervezéséhez nyújtott kormányzati partnerséget és támogatást.
|
|
Mindezt Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte az MTI-vel szerda délután.
Levelét Heisler András azzal kezdte: “Megcsináltuk azt, amit a magyar kormány támogatása nélkül soha nem tudtunk volna megtenni. Megrendeztük a 15. Európai Maccabi Játékokat”. Úgy fogalmazott: “Európa legnagyobb tömegsport rendezvényén vagyunk túl, s mindnyájan büszkék lehetünk erre – miniszterelnöktől, sportolóinkon keresztül, önkénteseinkig”. Külön kiemelte a rendezvény biztonságát, a Ludovika Campus XXI. századi komfortját, a rendelkezésre bocsátott források erejét és a budapesti polgárok türelmét. Heisler András szerint láthatóvá vált, hogy a sport képes olyan közösségi élményt nyújtani, ami “segítség lehet a történelem során többször derékba tört magyarországi zsidóság jövőjének építésében”. Hozzátette: a zsidó sportközpont megvalósításában szeretnének a kormány partnere lenni. Mint írta: vendégül láttak 2300 zsidó sportolót, akik több mint húsz sportágban versenyeztek. A magyar zsidó sportolók összesen 49 aranyérmet szereztek, ami – mint írta – a “minden idők legsikeresebb Európai Maccabi Játékok”-nak mondott versenyén minden idők legsikeresebb magyar szereplését jelentette. A Mazsihisz elnöke is megnyerte a Maccabi VAC csapat tagjaként az 1500 méteres férfi szenior gyorsúszást. “Büszkék vagyunk erre” – jelentette ki Heisler András, aki a Mazsihisz nevében megköszönte a kormány partnerségét és támogatását. (MTI) |