A Mazsihisz a Trianon-centenárium kapcsán közzétett főpolgármesteri felhívásról

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is reagált Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Trianon centenáriumának kapcsán közzétett felhívására.

Június 4-én, Trianon századik évfordulójának napján, délután fél öt órakor egy percre leáll a tömegközlekedés Budapesten, hogy ezzel emlékezzen meg a város az elcsatolt területekről, írja Karácsony Gergely a Facebookon). A főpolgármester a budapestieket is arra kérte, hogy ők is álljanak meg egy percre.

A Mazsihisz honlapján ezzel kapcsolatban az alábbi közlemény jelent meg:

“100 éve, hogy a népek önrendelkezésének szép, mélyen a baloldali hagyományokban gyökerező elvét gorombán semmibe vevő trianoni békerendszer megszületett, amelynek – már régóta tudjuk – komoly szerepe volt a második világháború kitörésében.

Először a félelmeinkről, mert tudjuk, hogy a zsidó közösség egy része ma is fél a versailles-i, majd párizsi békék igazságtalanságainak emlegetésétől. Pedig nem kellene félnie.

A „Történelmi Magyarország” nem lett volna semmilyen körülmények között fenntartható, hiszen nem volt magyar többségű, még a lelkesen asszimilálódó zsidókkal sem.

Igaz az is, hogy a kétségbeesett, mérlegelésképtelen revizionizmus lökte Magyarországot Hitler karjaiba, a rövidlátó politikai elit tőle remélte a határok megváltozását, ez vitte az országot történelme talán legnagyobb katasztrófájába.

Mindez igaz, de nem változtat azon, hogy maga a béke igazságtalan volt. Színmagyar vagy magyar többségű területeket csatolt el, milliókat lökött súlyos és nehéz kisebbségi létbe. S ami később történt, nem kis részben ennek is köszönhető.

A zsidó történelemből számunkra ismerős a történelmi tájakhoz való kötődés ereje, a kisebbségi kiszolgáltatottság nyomora, és magyar zsidóként mindez közvetlenül is érint bennünket. Magyar zsidó tömegek váltak kettős kisebbségivé a trianoni döntés nyomán.

Mi is gyászolunk, mi is emlékezünk” – zárul a Mazsihisz közleménye.

[popup][/popup]