A magyar közigazgatási szervek szerepe a zsidóság gettósításában és a deportálás előkészítésében

Írta: Szombat / Magyar Zsidó Történeti Intézet - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A magyar közigazgatási szervek szerepe a zsidóság gettósításában és a deportálás előkészítésében címmel rendezett beszélgetést a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete, amelyen több, mint száz érdeklődő vett részt a La Vida DUNA Rendezvényházban Budapesten.

A vita résztvevői

Az Intézet rendezvényén Szécsényi András történész, a Magyar Zsidó Történeti Intézet tudományos főmunkatársa, Kovács Tamás történész, egyetemi docens, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely igazgatója és Ungváry Krisztián, történész, a MTA doktora beszélgetett Gecsényi Lajos, a Magyar Zsidó Történeti Kutatóintézet igazgatójának moderálásával arról, hogy kik működtek közre a gettósítás és a deportálás folyamatában, és milyen mértékben felelős ezért a magyar közigazgatás és csendőrség.

A beszélgetés résztvevői annak a kérdésnek az elemzésével kezdték a beszélgetést, hogy a magyar közigazgatásban dolgozók érzelmileg is azonosultak-e a deportálással összefüggő feladatokkal, vagy csak fegyelmezetten követték a kapott utasításokat. Kiemelték, hogy a németek csak tanácsadóként vettek részt a folyamatokban, ezt megerősítve Szécsényi András felhívta a figyelmet arra, hogy minden rendelkezésre hatással voltak a korábbi zsidótörvények. 1944. márciusa és augusztusa között pedig további 85 zsidóellenes rendeletet hoztak a közigazgatásban.

Kovács Tamás hozzáfűzte, hogy a törvények legszigorúbb betartását várták el a közigazgatásban dolgozóktól, akik végrehajtandó feladatként kezelték a kapott utasításokat, így gyorsaságra és költséghatékonyságra törekedtek. A későbbi felelősségre vonások során többen hivatkoztak ez alapján arra, hogy csak parancsot teljesítettek. Ungváry Krisztián hangsúlyozta azt is, hogy a közigazgatásban dolgozók tisztában voltak vele, hogy mi lesz a gettósítás vége, hiszen sehol nem készültek arra, hogy a létrehozott gettókat 2-3 hónapnál hosszabb ideig tartsák fent.

Gecsényi Lajos felvetette, hogy a zsidóellenes rendelkezések a szociális feszültség enyhítésére is szolgáltak. Ungváry Krisztián ezt alátámasztotta azzal, hogy Magyarországnak csupán 5% vallotta magát zsidónak, azonban a nemzeti összvagyon 15%-át birtokolták, ami feszültséget okozott a lakosságban. Kovács Tamás ezt kiegészítette azzal, hogy a magyar népesség aktívan részt vett a zsidók ingóságainak eltulajdonításában arra hivatkozva, hogy “inkább mi vegyük el, mint a németek”. Szécsényi András nyomatékosította, hogy a zsidó származású emberek lényegében a saját szenvedéseiket finanszíroztak, hiszen a rendelkezések alapján és a vagyonelkobzások során egy önfenntartó genocídium alakult ki.

A beszélgető felek megegyeztek abban, hogy mire a deportálásokra sor került, már nem emberi lényként kezelték a zsidó polgárokat. A fizikai kínzások, gyilkosságok, hullarablások is mindennaposak voltak. Kovács Tamás hozzáfűzte, hogy olyan emberi tényezőket sem vettek figyelembe, mint a nevelőszülőkhöz került árva zsidó gyermekek vagy a kórházban fekvő betegek sorsa. Szécsényi András kiemelte, hogy nem volt számottevő különbség a vidéki és városi zsidósággal szembeni bánásmódban, míg a kisebb településekről először gyűjtőtáborba kerültek az emberek, a nagyvárosokban gettókat alakítottak ki. Azonban hangsúlyozta, ha a magyar közigazgatási szervek kevésbé proaktív módon vesznek részt a rendeletek végrehajtásában, a vidéki zsidóság több mint fele megmenekülhetett volna a statisztikai adatok alapján.

A beszélgetés során felmerült az a szempont is, hogy a közigazgatásban dolgozók ugyan átitatódtak az antiszemitizmussal, de néhányan megmaradtak emberségesnek, és a lehetőségekhez mérten igyekeztek részt venni a zsidóság mentésben. A mentéseken felül olyan emberi cselekedetekről is beszámoltak, mint élelmiszer és ruha becsempészése a gettókba, ezzel is hozzájárulva az ott lakók életkörülményeinek javításához. Ungváry Krisztián azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszeres besúgások és feljelentések nem könnyítették meg a jótevők munkáját.