A magyar holokausztról szóló új tanulmánykötetet mutattak be

Bemutatták A nagypolitikától a hétköznapokig – A magyar holokauszt 70 év távlatából című tanulmánykötetet Budapesten, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában szerdán.

A félezer oldalas kiadványban 28 tanulmány olvasható a magyarországi holokausztról, így többek között a zsidótörvényekről, végrehajtásukról és hatásukról, illetve egyes katolikus püspökök erre adott reakcióiról, továbbá a gettósításról, a deportálásokról, a koncentrációs táborokról, a hazatértekről, a múlttal való szembenézésről, illetve a holokauszt oktatásáról.

Külön tanulmány foglalkozik például az 1941-es első magyarországi deportálásokkal, a vészkorszak zalaegerszegi, gödöllői eseményeivel, illetve, hogy milyen túlélési stratégiái lehettek egy náci koncentrációs táborban a gyerekeknek.

Molnár Judit történész, a kötet szerkesztője felidézte, hogy Randolph L. Braham, a téma nemzetközi hírű kutatója mintegy három évtizede kezdeményezte a friss kutatási eredmények tízévenkénti összegyűjtését és konferencián, illetve kötetben történő bemutatását. Ez először 1984-ben New Yorkban történt meg, majd 1994-ben, illetve 2004-ben Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián, 2014-ben pedig első alkalommal vidéken, Szegeden. Ennek a konferenciának az előadásai számos más tanulmánnyal kibővítve alkotják a szerdán bemutatott kötet anyagát.

A Balassi Kiadónál megjelent kiadvány előszava felidézi, hogy 1944 május 14-én Magyarországon a holokauszt történetének leggyorsabb deportálási akciója kezdődött: másfél hónap alatt 147 szerelvény indult útnak, hogy 437 ezer zsidót vigyen a pusztulásba.

Schweitzer Gábor jogász, a kötet egyik szerzője rámutatott: a zsidótörvények ellen a kor több kiemelkedő magyar jogásza tiltakozott, mondván, hogy azok a jogegyenlőség alkotmányos elvébe ütköznek. Molnár Judit hozzáfűzte, hogy 1944-ben már nem is törvények, hanem alacsonyabb szintű jogszabályok, különféle rendeletek rögzítették a jogfosztást, így például a zsidók táborokba gyűjtését, deportálását. De miniszteri rendelet mondta ki azt is, hogy milyen kihágást követ el, aki élelmiszert csempész a gettóba.

Ignácz Károly történész, a kötet egyik szerzője beszélt arról, hogy a választójog korlátozása révén 1939-ben mintegy 100 ezer zsidót fosztottak meg politikai jogaitól. Az akkori jobboldal, szélső jobboldal szerint ugyanis a zsidókat nemcsak társadalmi, gazdasági téren kell visszaszorítani, javaiktól megfosztani, de miután nyilvánvaló, hogy úgyis a “nemzetidegen” baloldali, liberális pártokra szavaznak, politikai jogaikat is meg kell vonni.

Karády Viktor történész kötetben közölt tanulmánya kapcsán elmondta, hogy munkatársaival átfogó vizsgálatot folytat a 19. század második, illetve 20. század első felének oktatásával, illetve az értelmiségivé válással kapcsolatban. Ennek során az érettségizők és egyetemisták teljesítményét is vizsgálják, és ennek keretében jutottak arra a megállapításra, hogy hagyományosan a zsidó és az evangélikus iskolák diákjai teljesítettek a legjobban. Arra példaként, hogy a vészkorszak szellemisége mennyire hatotta át a társadalmat, a szakember elmondta: a zsidó tanulók tornából 1945 előtt mélyen a leggyengébb osztályzatokat kapták, 1945 után viszont látványosan javultak a jegyeik, és nem csak a zsidó gimnáziumokban.

Gyarmati György történész, az állambiztonsági levéltár főigazgatója kötetben közölt tanulmányában az 1944-es börtönregulákat dolgozta fel, amelyek többek között rögzítették, hogy a zsidó fogvatartottak ruházatára pirossal jól láthatóan kell a “zs” betűt felírni, továbbá ünnepnap is munkára vezényelhetők és a többi őrizetestől eltérőn még a kormányzó születése vagy neve napján sem kaphatnak csomagot.

Ugyanakkor a korabeli magyar közigazgatásra jellemző módon, mikor 1944-ben a Belügyminisztérium kikérte az Igazságügyi Minisztériumtól az utóbbi felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási intézményekben őrzött zsidókat, akkor ezt Vladár Gábor, a tárca egyik osztályvezetője megtagadta. Nem sokkal később őt nevezte ki Horthy Miklós igazságügyi miniszterré.

Mindeközben a minisztériumban Bibó István későbbi politikus, jogász, társadalomtudós “kilószámra” gyártotta a zsidók megmentésére szolgáló hivatalos iratokat egészen az 1944 októberi nyilas hatalomátvételt követő letartóztatásáig – mondta Gyarmati György.