A magyar burzsuj csak túsznak kell, főleg, ha zsidó
„Vegye tudomásul a burzsoázia idehaza, hogy a mai naptól kezdve túsznak tekintjük!
A Tanácsköztársaság túszainak egy csoportja egy esztendő múltán
Vegyék tudomásul, hogy nem lesz örömük abban, ha az ántánt-hadseregek előrenyomulnak, mert minden lépés, amellyel a román vagy a szerb hadsereg előrenyomul, egy-egy keserves megpróbáltatás lesz az itthoni burzsoáziának!”– mondta a proletárok viharos helyeslése mellett a Munkás- és Katonatanács 1919. április 19-i ülésén Pogány József népbiztos. A túszejtő akciók a legújabb kutatások szerint ötszáz helyett akár ezerötszáz embert érinthettek országszerte. Horthy hamar elfeledtette a kommunizmus ekkor még röpke incidensét: a budapesti Gyűjtőfogházban fogva tartottakból alakult Tisztességes Urak Szakszervezete (TUSZ) egy év múlva már kedélyesen és hálásan üdvözölte régi börtönőreit.Bár az 1919. március 21-én orosz-bolsevik példa szerint létrejött Tanácsköztársasághoz kötődő gyilkossághullám , a rekvirálások és a kényszersorozások mellett a túszgyűjtő akciók váltották ki a legnagyobb elégedetlenséget, a magyar kommün a túsz fogalmának egyértelmű meghatározásával és jogi szabályozásával is adós maradt.
A fogolytörzskönyveket vizsgálva kiderül, hogy a túsz, az ellenforradalmár és a politikai fogoly kategóriáit sokféleképpen alkalmazták, mondta el Gellért Ádám. A Forradalmi Kormányzótanács egyik ülésén „túszszámba menő” embereket emlegettek, Kunfi Zsigmond a Vörös Újságban a „tőkésosztály jellegzetes képviselőiről” írt, akiket „életükkel tettek felelőssé azért, amit a polgárság ellenforradalmi elemei a Tanácsköztársaság intézményei vagy hívei ellen bárhol is tennének”.
A túszszedés általános gyakorlat volt az első világháborúban: az Osztrák-Magyar Monarchia a szerb hadszíntéren, a németek Belgiumban, a cári Oroszország Nyugat-Poroszországban és Kárpátalján, magyar területeken pedig a megszálló szerb, cseh, román haderők is éltek ezzel az eszközzel. A szovjet kormány 1918 augusztusában ötvenezer volt tisztet és burzsujt dugott internáló táborba a Népszava szerint, akiket „túszok gyanánt kell őrizni, és ha a burzsoák ellenforradalmat kísérelnek meg, agyon kell lőni őket”. Ugyanakkor a túszszedésnek már a francia forradalomban és a párizsi kommünben is voltak előzményei, emelte ki Vörös Boldizsár, és ezt az ideológiailag kiművelt elvtársak bizonyára jól tudták.
A telefonzárlat és a kávéházak bezárásától a burzsujkivégzésig
A szórványos letartóztatások már a Tanácsköztársaság létrejöttekor elkezdődtek, hiszen a hivatalos propaganda a világháborús szenvedésekért a korábbi politikai elitet tette felelőssé. Kun Béla előbb telefon- és kávéházfronton vitt be egy jól irányzott csapást.
A telefonzárlat és a kávéházak bezárása a burzsoázia ellen irányuló rendszabályunk, mert telefonjuk csak nekik van, a kávéházak pedig gócpontjai az uralmunk ellen folyó polgári uszításnak”– írta meg 1919-ben a Dunántúl .
A román hadsereg támadásaitól veszélyeztetve és társadalmi bázisukban meggyengülve hamarosan szintet kellett lépniük, így 1919 húsvétján Budapesten és több vidéki városbanmegindult a túszok összegyűjtése.
Nem az ötvenes évek fekete Volgái voltak az első félelmet keltő autók. Bödők Gergely Kegyelmes urak a Gyűjtőfogházban című tanulmányából kiderül, hogy 1919-ben is vészjóslóak voltak a hatályban lévő kijárási tilalom miatt a késő este közlekedő kocsik, amelyek „biztosan valakiért mennek éppen”. A volt állami, katonai és egyházi vezetők, a leggazdagabb gyártulajdonosai a cím- és lakásjegyzékek, valamint az Országos és Nemzeti Kaszinó névjegyzékei alapján kerültek a hírhedt Cserny József Forradalmi Kormányzótanács által jóváhagyott cetlijeire. A Lenin-fiúk begyűjtő osztagai mellett detektívek, vörösőrök vagy vöröskatonák kísérték be túszokat, de a gyáros Weiss Manfréd báróért például húsz matróz érkezett. Volt, aki vadászruhában, volt, aki szmokingban érkezett meg a Gyűjtőbe, ahol Habsburg József királyi herceg is csak bolhákat tarthatott udvar helyett.
Állítólag Kun Béla igyekezett minél több zsidót rátetetni a túszlistára. “…mindig azt kérdezte: zsidó? Mert ha igen, akkor föltétlenül el kell fogni, ha ellenben valami történelmi névről volt szó, akkor nagyon meggondolta a dolgot” – vallotta egy visszaemlékező a Tanácsköztársaság bukását követő kihallgatásán.
