A liberális demokrácia új uralkodó osztálya

Írta: metazin.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Amerikában valójában nem a pártok között folyik harc a hatalomért, hanem osztályok között. Az új értelmiségi osztály kiszorította a hatalomból a menedzser-osztályt, és Donald Trump sikere azt jelzi, hogy a mindkét párt elitjét uraló új osztály hatalmának erős korlátai vannak.

konrad-szelenyiA liberális demokrácia, amely a kommunizmus bukása után diadalra jutott, nem a régi menedzser-kapitalizmus volt, hanem az új osztály uralta kapitalizmus” – írja az American Conservative-ban Daniel McCarthy főszerkesztő.

Az új osztály pedig, amely értelmiségi ismereteivel tudott hatalomra jutni, a szerző leírása szerint olyan rendszert hozott létre, amelyet a progresszív Clinton, a munkáspárti Tony Blair éppúgy magáénak tudott tekinteni, mint a brit konzervatívok vagy az amerikai republikánusok.

McCarthy végigveszi az elmúlt százötven év osztályellentét-elméleteit, természetesen Marxnál kezdve, aki a klasszikus kapitalizmus fő ellentétét a tőkés osztály és a proletariátus érdekei között látta, és úgy képzelte, hogy ennek nem lehet más vége, mint hogy az utóbbi legyőzi az előbbit. Hát nem így történt, mint ismeretes. Sőt, a hagyományos tulajdonos osztály már a huszadik század közepére kiszorult a hatalomból. James Burnham, a trockistának indult filozófus és politikai gondolkodó már 1941-ben leírta, hogy a modern, nagy egységekből álló gazdaságban a nagyvállalatok menedzserei hozzák a döntéseket, nem a tulajdonosok. Annál is inkább, mivel a tulajdon egyre gyakrabban részvényesek sokasága között oszlik meg. Ezt nevezte Burnham menedzserforradalomnak. Burnham jó trockistához illőn, úgy látta, hogy ez a rendszer sok hasonlóságot mutat a szovjet irányítási struktúrával, ahol szintén olyan emberek kezében volt a döntés, akik nem voltak a termelőeszközök tulajdonosai. (Hogy a menedzserek kiválasztásában nem a szaktudás döntött, mint Nyugaton, hanem politikai testületek nevezték ki a gazdasági döntéshozókat, sőt azt is megszabták, mit és mennyit gyártsanak az egyes ipari és mezőgazdasági üzemek, továbbá hogy hány szolgáltató egységre van szükség a különböző szakmákban, az mellékesnek számított ahhoz képest, hogy a tulajdon szerepe visszaszorult az irányításban.)

McCarthy szerint a menedzserkapitalizmus még a hatvanas években is virágkorát élte, ennek volt példája Robert McNamara, aki a Ford konszern vezérigazgatójából lett hadügyminiszter Kennedy, majd Johnson elnök alatt.

1975-ben aztán a neokonzervatívok előálltak az új osztály elméletével. (Az 1950-es években Milován Gyilasz jugoszláv ideológus használta ezt a kifejezést a kommunista rendszerekben uralkodó pártbürokráciára, de itt persze más jelentésben szerepel.) Irving Kristol 1975-ben jelentette meg az új osztályról szóló cikkét, amelyben széles értelmiségi körben jelölte meg azt a társadalmi réteget, amely a hatalmat gyakorolja Amerikában és a fejlett nyugati országokban – tudósok, oktatók, újságírók, pszichológusok, szociális munkások, ügyvédek, orvosok, várostervezők, a nagy alapítványok vezetői, állami hivatalnokok alkotják. (Egy évvel korábban Magyarországon Konrád György és Szelényi Iván írt könyvet Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz címmel. A hatóság őrizetbe vette a szerzőket, és elkobozta a példányokat. Egy azonban megmaradt, és külföldre jutott.) McCarthy szerint a menedzserosztály az állami protekcionizmusban érdekelt, az új osztály viszont elindította a nyolcvanas évek deregulációs hullámát, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat egyre inkább szolgáltató gazdaságokat építsen ki, amelyekben az új osztály tagjai viszik a prímet, az ipari termelés pedig a fejlődő országokba települjön át.