A lengyel elnök nem vesz részt a Jad Vasem Holokauszt Világfórumán

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

A lengyel államfő bejelentette kedden, hogy nem vesz részt a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet január 23-i Holokauszt Világfórumán, amelyen megemlékeznek az auschwitzi koncentrációs tábor 75 évvel ezelőtti felszabadításáról. Andrzej Duda azért határozott így, mert a szervezők nem tették lehetővé, hogy beszédet mondjon a rendezvényen.

Andrzej Duda

 

Andrzej Duda a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel közösen tartott sajtóértekezleten tudatta döntését. A két politikus a Duda kezdeményezésére összehívott kabinettanács ülése után lépett a sajtó elé. A rendkívüli ülésen a kormánytagok az államfő vezetésével az auschwitzi haláltábor felszabadításának január 27-én esedékes évfordulójának nemzetközi vonatkozásairól, valamint a közel-keleti helyzetről tanácskoztak.

Andrzej Duda kifogásolta, hogy az auschwitzi náci német megsemmisítő tábor felszabadításának 75. évfordulója, a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartandó jeruzsálemi rendezvényen tervek szerint felszólal Vlagyimir Putyin orosz elnök, továbbá a német és a francia államfő, valamint az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok képviselői, miközben Lengyelország államfője – az ennek érdekében tett diplomáciai lépések ellenére – nem kapott ilyen lehetőséget.

Duda emlékeztetett arra, hogy Auschwitz áldozatai közül a legtöbb, hárommillió ember, lengyel állampolgár volt.

Döntése fontos vonatkozásaként kiemelte, hogy az utóbbi időben Vlagyimir Putyin “a történelmi igazságnak teljesen ellentmondó” kijelentéseket tett Lengyelország második világháborús szerepéről. Ezzel arra utalt, hogy Putyin nemrégen kétségbe vonta az 1939 augusztusában kötött szovjet-német Molotov-Ribbentrop-paktum jelentőségét a második világháború kirobbantásában. A paktum titkos záradékával összhangban a Szovjetunió 1939. szeptember 17-én megtámadta Lengyelországot. Az orosz elnök emellett “antiszemita disznónak” nevezte a háború előtti berlini lengyel nagykövetet.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök ebben a vonatkozásban valószínűnek nevezte, hogy Moszkva az elkövetkező hónapokban további provokációkat hajt végre, destabilizálni próbálja Lengyelországot. Ezért a kabinettanács “különféle hibrid támadások” megelőzéséről is egyeztetett – mondta.

Duda elmondta továbbá: Auschwitz felszabadításáról a 75. évforduló napján, január 27-én a volt haláltáborban fog megemlékezni több ország államfőjével és túlélőkkel együtt.

Kilátásba helyezte, hogy az auschwitzi emlékhelyen leróják tiszteletüket a vörös hadsereg azon katonái előtt is, akik 1945-ben (miután a németek a tábort nagyrészt evakuálták) “a haláltáborban még megmaradt foglyok felszabadításáért harcoltak”, valamint megemlékeznek az ott korábban meggyilkolt orosz foglyokról.

Az auschwitzi megemlékezéseket kiemelt biztonsági intézkedések kísérik, a közel-keleti helyzetre való tekintettel – közölte Duda.

A Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnoka ellen végrehajtott amerikai támadás utáni közel-keleti helyzet a keddi kabinetülés másik témája volt.

Duda szerint a külföldön, többek között az iraki NATO-misszióban szolgálatot teljesítő lengyel katonák jelenleg nincsenek “közvetlen veszélyben”, de az iraki lengyel kontingensnél megfelelő biztonsági intézkedéseket vezettek be. (Lucie Szymanowska, MTI)

[popup][/popup]