A “leginkább zsidóbarát kormányfő” a brit történelemben

Írta: cionizmus.blog.hu - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Theresa May

Az új miniszterelnök, Theresa May “a brit történelemben valószínűleg a leginkább zsidóbarát kormányfő” – írja a Haarec. A párizsi zsidó célpontok elleni terrortámadások után “Je Suis Juif” feliratú táblával kiállt a zsidó közösség mellett, és kijelentette: “Zsidó polgártársaink nélkül Britannia nem lenne Britannia”. Belügyminiszterként eltöltött 6 éves szolgálata során pedig határozottan fellépett antiszemita gyűlöletkampányok és radikális muszlim hitszónokok ellen.

Miután Theresa May eddig nem foglalkozott külpolitikával, az, hogy milyen álláspontot képvisel majd Izraellel kapcsolatban, ezután derül majd ki – teszi hozzá a Forward magazin, de emlékeztet arra, hogy Benjamin Netanjahu már előzetesen szívből jövő támogatásáról biztosította az új miniszterelnököt.

May két évvel ezelőtt járt Izraelben. Látogatása után a Konzervatív Párt Izraelt támogató tagjai előtt azt mondta, hogy a Hamasz, a Hezbollah, az ISIS és Irán jelentette fenyegetésekkel szemben Izraelnek “fenn kell tartania erős védelmi és biztonsági képességét, és szükség esetén tudnia kell ezt haladéktalanul alkalmazni is” – mondta May. Ugyanezen a rendezvényen kiállt amellett is, hogy a palesztinok számára biztosítani kell az egyelő polgárjogokat, mert “enélkül nem lesz tartós béke és igazságosság a térségben”.

Eric Pickles, konzervatív Izrael-barát parlamenti képviselő szerint Theresa May olyan politikus, aki nem tesz üres ígéreteket, és Izrael bízhat benne, hogy kritikus pillanatokban May nem fogja cserben hagyni a zsidó államot.

“Belügyminiszterként eltöltött hat éve során bizonyította, politikustársainál sokkal felkészültebb arra, hogy a Nagy-Britanniát és a brit zsidókat fenyegető veszélyekkel szembeszálljon” – írta May kinevezéséről a londoni Jewish Chronicle. A lap emlékeztet rá, hogy a politikus 13,4 millió fontot ajánlott fel a kormány külön keretéből a zsidó közösségi intézmények védelmének erősítésére. May 2011-ben kiutasította Nagy-Britanniából Raed Salah sejket, az egyik legszélsőségesebb brit muszlim hitszónokot.

May emellett személyesen kiállt a kóser vágás mellett is, amelyet ultraliberális és állatvédő csoportok Európa számos országában be akarnak tiltatni.

 

[popup][/popup]