A kormány több száz millió forintot biztosít zsidó temetők rendbetételére

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

A kormány a jövő évtől több száz millió forintot biztosít az elhagyott zsidó temetők rendbetételére – jelentették be a kormány képviselői csütörtökön, miután megtekintették Velencén a felújított izraelita temetőt.

Latorczai csaba (középen) és L. Simon László (jobbról a második) meglátogatnak egy zsidó temetőt

Latorcai Csaba (középen) és L. Simon László (jobbról a második) meglátogatnak egy zsidó temetőt Rácalmáson

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vezetőivel közösen idén felújított zsidó temetőket néztek meg a Fejér megyei Rácalmáson, Kápolnásnyéken és Velencén. Hozzátette: a kápolnásnyéki felújítás a végéhez közeledik, a rácalmási rekonstrukció befejezéséhez a kormány a korábbi ötmillió forint mellé további hárommillió forint támogatást nyújt.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány a holokauszt 70. évfordulójára meghirdetett emlékévben számos jó példát látott a helyi közösségek összefogására, ezért is döntött úgy, hogy a következő évtől kiemelten kezeli a zsidó temetők karbantartását. Úgy véli, az olyan helyi összefogások, amilyenek Fejér megye három településén megvalósultak, biztosítják, hogy az ártatlan áldozatok emléke ne merüljön feledésbe.

A helyettes államtitkár közölte: 1600 izraelita temető van Magyarországon, de sok helyen nincs zsidó közösség, amely a sírokat gondozni tudná, mert “1944-45-ben kiirtották őket”. A kormány fontosnak tartja, hogy az anyagi támogatás mellett a fiatalokat is bevonják a munkálatokba, ahogy a megtekintett sírkertek esetében is történt – mondta.

Az MTI kérdésére szólt arról is, hogy az izraelita temetők közül mintegy ezer van elhanyagolt állapotban. Ezek nagy része a Mazsihisz fenntartásban van, de akadnak önkormányzati kezelésűek is.

Heisler András, Mazsihisz elnöke rendkívül pozitívnak értékelte a kormánynak a temetők rendbetételére irányuló kezdeményezését, szerinte az ország sok évtizedes adósságát rendezik ezzel.

Jelezte, hogy a zsidó vallási törvények nem engedik a temetők felszámolását, viszont fenntartásukhoz “hiányzik 600 ezer ártatlanul kivégzett magyar zsidó ember” és a megfelelő anyagiak is. Megjegyezte: a kezdeményezés a civilek és az iskolák bevonásával országos mozgalommá nőheti ki magát.

[popup][/popup]