“A kormány a törvény szigorával lép fel minden antiszemita cselekménnyel szemben”

Írta: MTI - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

A magyar kormány a törvény szigorával lép fel minden egyes antiszemita cselekménnyel szemben és nem tűri a vallási vagy világnézeti okokból történő megkülönböztetést.

Ezt közölte a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel abból az alkalomból,  hogy a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár csütörtökön beszédet mondott a hanuka alkalmából rendezett budapesti gyertyagyújtáson.

Latorcai Csaba helyettes államtitkár

Latorcai Csaba az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség meghívására vett részt az egyik legnagyobb zsidó ünnepen, amelyen a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékeznek.

A helyettes államtitkár beszédében szorgalmazta egymás megértését, a különbözőségek elfogadása mellett azt is, hogy erősítsük egymásban mindazt, ami közös. Európa megmaradása és megerősödése a zsidó-keresztény hagyományból gyökerező hit mélységeiben és az őszinte párbeszédben keresendő.

A gyertyagyújtás után kiadott közleményben azt írták: Az Európa-szerte egyre erősödő antiszemita megnyilvánulásokkal ellentétben hazánk biztonságot nyújt az itt élő zsidó közösségnek, amely békében és biztonságban tudhatja tagjait, gyermekeit és értékeit. Szabadon élheti meg vallási hovatartozását, hitét, kulturális identitását, ülheti meg ünnepeit.

[popup][/popup]