A két túlélőről szóló filmet nevezi Magyarország az Oscarra

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Magyarország Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi a 2020-as Oscarra, jelentette be kedden a Filmalap.

Részlet a filmből

A Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden közölte, hogy a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt.

A film két túlélő: egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?

Az Akik maradtak sikerrel debütált a 46. Telluride Filmfesztiválon az Egyesült Államokban – nyilatkozta a néhány nappal ezelőtti vetítés után az F. Várkonyi Zsuzsa regénye alapján készült film rendezője Tóth Barnabás, aki azt is elmondta, hogy Edward Nortonnal és Philip Kaufmannal volt alkalma részt venni egy kerekasztal-beszélgetésan az adaptációról.

Tóth Barnabás rendező (Fotó: film.hu)

Az amerikai premier után a Variety is elismerő szavakkal illette Tóth Barnabás alkotását, melyben kiemelte a fiatal női főszereplő játékát: „Szőke Abigél igazi felfedezés! Klára energiáját, fájdalmát és bölcsességét szinte tapinthatóvá teszi, miközben megrendítő érzékenységgel hangolódik Aldó érzelmi árnyalataira.”

A film amerikai forgalmazója a Menemsha Films. A céget Neil Friedman alapította 1998-ban, s kizárólag a legmagasabb színvonalú filmek terjesztésére törekszik a világ minden tájáról az Egyesült Államokban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy rekordot állított fel azzal, hogy, öt egymást követő évben az általa forgalmazott filmeket jelölték Oscar-díjra a legjobb idegennyelvű film kategóriában: 2000-ben a cseh Élet mindenáron, 2001-ben az argentín Az örömfiú, majd a cseh Zelary, 2003-ban a kanadai Prisoner of Paradise és végül a német A pityergő teve története vehették át az arany szobrocskát.

Magyar alkotások közül a Menemsha Films legutóbb Török Ferenc 1945 című munkáját forgalmazta az Egyesült Államokban.

Akik maradtak (12) előzetes

Uploaded by BpFilm Artmozik on 2019-08-23.

A film főszereplői a Jászai Mari Díjas Hajduk Károly és a ragyogó tehetségű fiatal színésznő, Szőke Abigél, de olyan nagyszerű színészeket is láthatunk majd a vásznon, mint Nagy Mari, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi és Paizs Miklós. Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó: Mógor Ágnes. A film az INFORG-M&M FILM gyártásában, az NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Az Akik maradtak hazai premierje szeptember 19-én a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, országosan szeptember 26-án kerül a mozikba. Az amerikai nagyvárosok közönsége télen, az Oscar kampány idején láthatja majd a filmet.

Az amerikai nagyvárosok közönsége télen, az Oscar kampány idején láthatja majd a filmet.

[popup][/popup]