A két terrortámadást követően Izrael új intézkedéseket vezet be az eszkaláció megakadályozására
Naftali Bennett miniszterelnök hétfőn utasította a biztonsági szolgálatokat, hogy a terrorizmussal gyanúsítottakat tartsák adminisztratív őrizetben, vádemelés nélkül.
משטרת ישראל מרכינה ראש לזכרם של הלוחם רש”ט יזן פלאח ז”ל והלוחמת רש”ט שיראל אבוקרט ז”ל שנפלו בקרב עם מחבלים חמושים בחדרה pic.twitter.com/rzXZayOlui
— משטרת ישראל (@IL_police) March 27, 2022
Mindez egy széles körű kampány része egy nappal azután, hogy két rendőr meghalt egy fegyveres terrortámadásban Haderán, melyet az Iszlám Állam két támogatója hajtott végre, akik izraeli állampolgárok voltak– írja az ujkelet.live.
Bennett hivatalának közleménye szerint a vitatott gyakorlatot – amelyet jellemzően Júdea és Szamáriában élő palesztinok ellen vetnek be – kell alkalmazni „indokolt esetekben, amelyeknél megfelelő jogi alap prezentálható”.
Bennett délelőtt helyzetértékelést tartott vezető biztonsági tisztviselőkkel, miután egy héten belül két terrortámadásra került sor az Iszlám Államhoz kötődő arab izraeliek részéről.
Bennett hangsúlyozta, hogy „új helyzetről van szó, amely megfelelő előkészületeket és a biztonsági szolgálatok alkalmazkodását igényli azokhoz a körülményekhez, amelyekben az arab társadalom szélsőséges elemei a szélsőséges iszlám ideológia irányításával terrortámadásokat hajtanak végre és emberéleteket vesznek el”.
A kormányfő elrendelte számos intézkedést megtételét, beleértve a folyamatos kiterjedt operatív erőfeszítéseket, különféle eszközökkel minden színtéren, valamint nyílt és titkos nyomozási akciókat.
Bennett közölte, hogy a hatóságok rendelkezésére álló eszköztár jogi, gazdasági, hírszerzési és digitális eszközöket fog tartalmazni, míg az izraeli rendőrség folytatja az illegális fegyverek lefoglalására irányuló kampányt. Eközben szélesebb körű irányelvet szorgalmazott az izraeli katonák és tartalékosok lőfegyverhordozásával kapcsolatban.
Security camera footage said to be from Hadera shows the moment of the attack pic.twitter.com/FaKmWIHokB
— Emanuel (Mannie) Fabian (@manniefabian) March 27, 2022
Ezen túlmenően azonnal megerősítik a biztonsági erők jelenlétét, azokra a területekre összpontosítva, ahol erőszak fenyeget. Ez a függetlenség napjáig érvényben marad, ami idén május 4-én este kezdődik.
Figyelemmel kísérik továbbá a közösségi hálózatokat is, hogy azonosítsák a felbujtó forrásokat és a potenciális támadókat, és „megfelelő intézkedéseket” kell tenni ellenük.
A közlemény szerint erőfeszítéseket fognak tenni a közösségi vezetőkkel és az arab közvélemény befolyásos személyeivel való kommunikáció fenntartására és javítására a status quo megőrzése érdekében.
A találkozón részt vett többek között a védelmi és közbiztonsági miniszter, a hadsereg vezérkari főnöke, a Sabak (Sin Bét) belbiztonsági szolgálat igazgatója, az izraeli rendőrség vezetője és a főügyész-helyettes.
Címkék:Iszlám Állam, Izrael, terrorista merénylet