A Kádár-rendszer és a zsidók
A kommunista rendszer bukásával egyidejűleg Magyarországon is megjelent a nyílt antiszemitizmus. Nem a rendszerváltás időszakában jött létre azonban az a közeg, amit a zsidóellenesség mozgósító erejében bízó politikusok ekkor megcéloztak.
A háború után eltelt negyvenöt évben az antiszemitizmus mindvégig folyamatosan jelen volt a magyar társadalom mélyrétegeiben. Kovács András A Kádár-rendszer és a zsidók című, szeptemberben megjelenő kötete, a közölt dokumentumok és a hozzájuk fűzött kommentárok az antiszemitizmus felszín alatti folytonosságát fenntartó tényezők közül az egyik legfontosabbat: a kommunista rendszer „zsidópolitikáját” mutatják be. Kiderül, hogy a pártállami politika folyamatosan a napirenden tartott különféle, a zsidósággal kapcsolatos ügyeket, és ily módon állandóan (újra)teremtette a maga számára a „zsidókérdést”, amelyet aztán újra és újra „megoldani” törekedett. Ez a többnyire leplezett, de szünet nélküli igyekezet folyamatosan táplálta a meggyőződést, miszerint „zsidókérdés” továbbra is létezik, és ez nagy mértékben magyarázza az antiszemitizmus hirtelen, nyílt megjelenését 1990 után.
A kötet, korábban zárt levéltárakban őrzött titkos iratok közzététele és elemzése révén azt mutatja be, hogy hogyan kezelte a „zsidó ügyeket” a magyar pártállam 1957 és 1989 között, hogy milyen volt – nemzetközi összefüggésekbe ágyazva – a „legliberálisabb” kommunista rezsim, a Kádár-rendszer „zsidópolitikája”. Kádár János és Leonyid Brezsnyev, szovjet pártfőtitkár 1967-es telefonbeszélgetéseinek jegyzőkönyveiből és egy sor más dokumentumból jól követhető, hogy hogyan irányította és hangolta össze a moszkvai vezetés a szovjet tömb országainak politikáját „zsidó ügyekben”, és mekkora volt a magyar pártvezetés mozgástere ezen a területen.
A kötetbe felvett dokumentumok öt fontos téma köré rendeződnek: az Izraellel kapcsolatos politika, az Eichmann-ügy, a hatnapos háború 1967-ben, a nemzetközi zsidó szervezetekhez való viszony és a hazai zsidósággal kapcsolatos ügyek. Az utóbbi témakör kapcsán bemutatásra kerülnek az elnyomás mechanizmusai: hogyan működtek és milyen eszközöket használtak a pártállami szervek a zsidósággal kapcsolatos politikai célok elérésére, milyen adatok és információk alapján döntött a politika „zsidó ügyekben”, milyen meggondolások alapján kerültek egyes személyek és ügyek a politikai rendőrség látókörébe, hogyan folyt a titkos információszerzés a zsidó hitközség életéről és általában az országban élő zsidókról, miről jelentettek a beépített ügynökök, illetve hogyan használták fel ezeket az információkat a pártállami vezetők leplezetlen nyomásgyakorlásra és manipulációra politikai céljaik elérése érdekében.
Kovács András Széchenyi-díjas szociológus, az MTA doktora, a CEU professzora. Fő kutatási területe az antiszemitizmus és az előítéletesség szociológiája, a zsidóság a második világháború utáni Magyarországon, a szélsőjobboldali mozgalmak Európában. Több mint 150 publikációja jelent meg számos nyelven. Főbb munkái:
A kéznél lévő Idegen. Antiszemita előítéletek a rendszerváltozás utáni Magyarországon. (POLGART Kiadó, Budapest 2005.) A Másik szeme. Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon. (Gondolat Kiadó, Budapest, 2008.) The Stranger at Hand. Antisemitic prejudices in Post-Communist Hungary. (Brill, Leiden-Boston, 2010.) A Holokauszt Magyarországon – hetven év múltán (szerk. R. L. Brahammel) (Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2015), Communism’s Jewish Question. Jewish issues in Communist Archives (szerk.) (De Gruyter, Oldenbourg, 2017.), Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben (szerk. Barna Ildikóval) (Szombat, Budapest 2018).
