“A jogosultság kora”

Írta: metazin.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Az elmúlt fél évszázadban a polgári jogok kerültek az amerikai jogrend központjába, és ezzel a jogok ellentétbe kerültek a szabadsággal, átírva az alkotmányt – állítja a konzervatív szerző. Liberális bírálója nem tudja követni ezt a logikát.

A faji egyenlőségről szóló törvények elfogadásakor a fehér többség úgy érezte, nagylelkű tettet hajt végre, a polgári jogi aktivisták szerint viszont a fehér Amerika éppen hogy bűnösnek vallotta magát vele, vagyis elismerte, hogy egész állami berendezkedése illegitim” – foglalja össze Seth Baron egy újonnan megjelent tanulmánykötet mondanivalóját a City Journalben.

Christopher Caldwell könyvéről van szó, amely A jogosultság kora címet viseli, és a City Journal összefoglalója szerint arról szól, hogy Amerika 1964-ben indult el azon az úton, amelynek mentén  széthasadt az amerikai társadalom szövete és ellenséges táborok vívnak engesztelhetetlen harcot egymással. Akkor fogadták el ugyanis a polgári jogi törvényt, amely csak a négereket sújtó szegregációt és megkülönböztetést tiltotta meg, de fokozatosan olyan helyzetet teremtett, amelyben mindent eluralnak a különböző identitások, a bíróságok egyre több kisebbségre terjesztik ki a jogokat, a többségre pedig a tilalmakat. Egy cukrász például nem tagadhatja meg, hogy meleg párnak süssön esküvői tortát, továbbá a társadalom egyre több színterén jön létre olyan légkör, illetve szabályrendszer, hogy bizonyos véleményeket nem ajánlatos vagy egyenesen tilos hangoztatni akkor is, ha nem durva vagy sértő formában fogalmazzák meg őket.

Caldwell szerint ezzel új alkotmány jött létre. Azt állítja, hogy az eredeti alkotmány az egyén szabadságára épül, az új az egyenlőségre, amelynek érdekében az állam, a bíróság és más szervei útján fokozódó mértékben avatkozik be az egyének és a közösségek életébe. Ráadásul immár illegális bevándorlókra is kiterjesztenék a jogegyenlőséget – teszi hozzá Caldwell.

Teljes cikk

[popup][/popup]