A Jobbik nyílt levélben fordult Áder János államfőhöz Kertész Imre kitüntetése miatt

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Nyílt levélben fordult a Jobbik Áder Jánoshoz, miután sajtóhírek szerint az államfő Magyar Szent István Rend kitüntetést adományoz Kertész Imre írónak. A párt szerint a Nobel-díjas író a magyarságról tett korábbi kijelentései miatt méltatlan az elismerésre.

Dúró Dóra

Dúró Dóra

Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke pénteken írt levelében – amelyet az MTI-hez is eljuttatott – felidézte Kertész Imre nyilatkozatát, amelyet 2009-ben, a Die Welt című lap online kiadása közölt. Ebben – mint írta – “Kertész egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha őt magyarnak bélyegeznék”.

Dúró Dóra az interjú további elemeire is emlékeztetett levelében, a többi közt arra, hogy az író akkori gondolatai szerint Budapest teljesen balkanizált, “az ország lakosait hazugnak tartja, akik máig nem képesek szembenézni múltjukkal” – olvasható a levélben.

Kertész Imre akkor úgy fogalmazott: “a magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek”. Kijelentette azt is: “az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne kössön engem Magyarországhoz”.

Dúró Dóra kifogásolta azt is, hogy Kertész Imre a Nobel-díjnak köszönhetően rá irányuló nemzetközi figyelmet nem szülőhazájának elismertebbé tételére, “hanem lejáratására, sőt egyenesen megtagadására használta fel”.

A képviselő azt írta: Kertész Imre nem érdemel magyar állami kitüntetést. Szerinte a legnagyobb kérdés az: “hogyan lenne képes viselni azt? Úgy tűnik, magyarként bizonyosan nem.”

A Jobbik politikusa levelét azzal zárta: ha Áder János kitünteti az írót, “a magyar állam legfőbb közjogi méltóságaként ad hitelt egy magyarságát megtagadó értelmiségi Magyarországot lejárató véleményének, s a kitüntetés társadalmunk széles körében felháborodást váltana ki”.

[popup][/popup]