A Hóman-szobor ott rejtőzik valahol
Örül a fordulatnak, de nem teljesen nyugodt Ira Forman, az amerikai kormány antiszemitizmus-ügyi különmegbízottja.
Elismerjük, hogy Hóman választókörzete Székesfehérvár volt, és közszolgálatot végzett, de atevékenysége, amellyel a zsidók deportálása mellett érvelt a nyilaskormány idején, valamint a harmincas évek végén a zsidótörvények megalkotásában való részvétele, amelyekkel zsidókat fosztottak meg állampolgári jogaiktól, mindez rettenetes folt a személyén. Emiatt nem méltó arra, hogy az utókor tisztelettel emlékezzen meg róla. A szoborral kapcsolatban az egyik kérdés előttünk az, hogy vajon akik egy ilyen döntésben részt vettek, tudták-e pontosan, hogy mit tesznek? A másik kérdés, hogy egy ilyen szobor felállítása mit jelenthet más európai országok számára? Itt tartózkodásom alatt többször elmondtam, nem a mi tisztünk eldönteni azt, hogy mi történik, ezt a magyar félnek kell eldöntenie. De barátként szeretnénk azt tudatni, hogy ha egy ilyen személynek szobrot emelnek, akkor annak a világban nem kívánatos híre támadna. Tudjuk, hogy vannak, akik szeretnék ezt a projektet megvalósítani, de csendben. Ez így nem működik: szeretnénk tudatni a magyar barátainkkal, hogy mi a véleményünk, és ezt nyilvánosságra is hozzuk.
Egy interjúban azt mondta, hogy felfoghatatlan, miért akar bárki is tisztelettel adózni egy olyan személynek, aki zsidók deportálását és jogfosztását szorgalmazta. A Washington Post egyiktudósításának a címében szintén azt kérdezi, hogy miért emel Magyarország szobrot egy második világháború korabeli antiszemita politikusnak? Közel egy hetet töltött Magyarországon, talált választ erre a kérdésre?
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Magyarország végül megteszi ezt. Az elmúlt napokban egyetlen olyan emberrel sem beszéltem, aki ragaszkodna egy ilyen szobor felállításához. Csak hallottam olyanokról, akik ezt szeretnék, és hallottam olyanokról is, akik szerint Hóman jó történész volt. Ezt nem akarom kétségbe vonni, a jó képességek azonban nem igazolhatnak rossz döntéseket. Ha az akadémiai munkásságát, minden közszolgálatát beletesszük a mérleg egyik serpenyőjébe, a másikba pedig azt, hogy sürgette a zsidóság jogfosztását és deportálását, amelynek végül 440 ezer magyar áldozata lett 1944 tavaszán és nyarán, nos, akkor az eredmény nem lehet kétséges: össze sem mérhető az egyik a másikkal.
A teljes cikk itt olvasható.