„A halál infrastruktúrája” – Ungváry Krisztián a magyar honvédség szovjetunióbeli megszálló ténykedéséről

Írta: Hamvay Péter/ Magyar Narancs - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Civileket gyilkoltak a magyar katonák a Szovjetunió keleti részének megszállásakor, és részt vettek a zsidóüldözésben is. A rendszer képes volt némi önkorrekcióra: a bűnösök bűnhődtek, igaz, nem az elkövetett bűnökért.

ungvarykrisztian1426

Ungváry Krisztián Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: A Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941–1944 című könyve a magyar hadsereg azon II. világháborús tevékenységéről szól, melynek során Ukrajnában mintegy félmillió négyzetkilométeren megszálló feladatokat látott el, s e minőségében súlyos bűnöket követett el.

Ungváry Krisztián: Más és más feladata volt a keleti és nyugati megszálló csoportnak.
A nyu­gati területeken 2 millió zsidó élt, akiknek a 80 százaléka elpusztult a háború végére. Ebben bizonyos mértékig a magyar csapatoknak is része volt. A keleti területeken pedig a partizánháború miatt a civil lakosság elleni erőszakos akciók követeltek sok ártatlan áldozatot – de természetesen vannak átfedések a két hadseregcsoport tevékenysége között.

MN: A zsidók meggyilkolását nem az SS és az Einsatzgruppék követték el?

UK: Ők „csak” a ravaszt húzták meg. Ha egy magyar katona részt vett a közvetlen kivégzésben, az szabályellenes volt, és büntetést vont maga után, de nem nagyon van adat ilyesmire. A magyar csapatok feladata az volt, hogy megteremtsék a gyilkosságokhoz szükséges infrastruktúrát. Ők szedték össze a lakóhelyükön a zsidókat, ők vezették a vesztőhelyre őket, ők készítették fel az áldozatokat arra, hogy „megfelelően” viselkedjenek.

MN: Mit jelentett ez?

UK: Ezerötszáz ember – körülbelül ennyit vittek egyszerre a vesztőhelyre – kivégzése nem megy egyik pillanatról a másikra, el kell juttatni őket oda, el kell érni, hogy először százasával elkülönüljenek, majd tízesével meztelenre vetkőzzenek, majd ötösével beálljanak a gödör szélére. El kell érni, hogy elfogadják a sorsukat, hogy ne álljanak ellen, ne omoljanak össze, ne próbáljanak szökni nagyobb számban. Ennek a metodikáját nem a magyarok találták ki, hanem a németektől kapták a receptet.

MN: Hogyan viselték ezt a részt vevő magyar katonák?

UK: Erről töredékes képünk van, inkább csak következtetni tudunk. A könyvben is reprodukáltam annak a képanyagnak egy részét, amit a katonák maguk készítettek, sokszorosítottak, és csekély összegekért egymásnak árusítottak, hogy hadi emlékként magukkal vigyék vagy hazaküldjék. Ezek között szép számmal voltak olyan képek, amik kivégzéseket ábrázolnak. Nem tudjuk, mi járt a fejükben a képeken látható bámészkodó, fényképező magyar katonáknak. Volt, hogy ­valaki elutasította, hogy látványosságként végignézzen egy kivégzést, ahogyan arra is vannak adataink, hogy katonai hőstettként dicsekedett el vele, és arra is, hogy valakit a túlbuzgósága miatt meg kellett róni. Valószínű azonban, hogy az állomány nagy része nehezen viselte a történteket, annál is inkább, mert nem volt felkészítve ilyen feladatokra. Zúgolódásuk el is juthatott a felsőbb katonai vezetéshez.

MN: Szombathelyi Ferenc, a vezérkar főnöke nem tiltakozott?

UK: De igen. Van rá adat, hogy Szombathelyi Ferenc személyesen akadályozott meg tömeggyilkosságot. Egy évvel a Szovjetunió elleni háború kitörése után, 1942 nyarától már a tömeggyilkosságokhoz való technikai segítségnyújtást is megtiltják. Ez azt mutatja, hogy a rendszernek volt önkorrekciója. És azt is, hogy Szombathelyi jobb sorsra volt érdemes, mint ami neki jutott: az újvidéki vérengzés miatt a népbíróság 1946-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, ennek ellenére kiadták Jugo­szláviának, ahol megkínozták, majd agyonlőtték. 1994-ben bűncselekmény hiányában hatályon kívül helyezték a népbírósági ítéletet.

MN: Mit tudott minderről a politikai vezetés, Horthy, a miniszterelnökei? Hogyan reagáltak?

UK: Tudniuk kellett mindenről. Valószínű, hogy Horthy és Kállay Miklós miniszterelnök (1942 márciusa és 1944 márciusa között – a szerk.) a megszálló magyar csapatoktól származó információkból helyesen szűrte le azt, hogy a németekkel való együttműködés milyen következményekkel jár. Innen is tudhatták, mi lesz a sorsuk a magyar zsidóknak, ha elviszik őket Magyarországról, többek között ezért sem engedte Horthy a deportálásukat a német megszállás előtt.

MN: Miért nem koncentrációs táborokba vitték a németek az ottani zsidókat?

UK: Mert a németek számára ebben az időszakban a legfőbb probléma az élelmiszer­hiány volt, és a rendszert túlságosan megterhelte volna 2 millió ember élelmezése. Ráadásul a meggyilkoltak javaival korrumpálni lehetett a lakosságot. Amikor Kijevben az NKVD (a szovjet Belügyi Népbiztosság, ide tartozott az állambiztonsági szervezet is – a szerk.) felrobbantotta szinte a teljes belvárost, tízezrek válnak hajléktalanná. Mielőtt a németek a Babij Jar-i szakadékban több mint 33 ezer zsidót lemészároltak, az áldozatoknak le kellett ad­niuk a lakáskulcsaikat, amiket a németek a hajléktalan kije­viek között osztottak szét.

A teljes cikk itt olvasható.

támogatás

Címkék:Hitler, holokauszt, Horty, Ungváry Krisztián