A gyűlölet felszámolásában csak a párbeszéd jelenthet továbblépést
A gyűlölet felszámolásában csak a minél szélesebb, aktív és konstruktív párbeszéd jelentheti a továbblépést – közölte a Tett és Védelem Alapítvány hétfőn az MTI-vel azzal a levéllel kapcsolatban, amelyben zsidó szervezetek az amerikai külügyminisztertől aktívabb kapcsolattartást kértek a magyarországi zsidósággal.
A scribd.com című internetes oldal május 15-én tette közzé, hogy tucatnyi amerikai és nemzetközi zsidó szervezet levelet intézett John Kerry amerikai külügyminiszterhez, akit arra kérnek, hogy a zsidógyűlölet magyarországi fokozódására tekintettel tartsa napirenden az intolerancia és a diszkrimináció témáját az amerikai-magyar kapcsolatokban. A levelet egyebek között a Zsidó Világkongresszus, a zsidó jóvátételi világbizottság, a Simon Wiesenthal Központ, az Amerikai Zsidó Bizottság és a Rágalmazásellenes Liga vezető képviselői írták alá.
A Tett és Védelem Alapítvány hétfői közleményében azt írta, a levél hatására a jelentősebb hazai zsidó közösségek képviselői ugyancsak levelet fogalmaztak meg a Magyarországon jelenlévő antiszemitizmus kérdésében. Az alapítvány kurátorai, Bodnár Dániel (EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség), Guba Gergely (Reform irányzat) és Heisler András (Mazsihisz) arra kérték a korábbi levelet jegyző szervezeteket és John Kerry amerikai külügyminisztert, hogy kezdeményező, jó szándékú és hatékony munkájukba aktívabban vonják be a hazai közösségek képviselőit, hogy a félreérthető helyzetek és félreértelmezések könnyebben orvosolhatóak legyenek.
A közlemény szerint az Egyesült Államok elkötelezettsége az emberi jogok mellett fontos biztosíték a világ zsidósága számára, ám csak a közvetlen szakmai kapcsolattartás és a helyi információk biztosíthatják az erősödő antiszemitizmussal szembeni határozott és kiegyensúlyozott fellépést. Így elkerülhetőek az olyan hibák, mint a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésén történt határozott kritikai hang hallatása majd a másnapi bocsánatkérés “az eltúlzott kritikáért” – közölte az alapítvány.
A Tett és a Védelem Alapítvány honlapján az olvasható, hogy az EMIH Köves Slomó vezető rabbi kezdeményezésére 2012 novemberében hívta életre a Tett és Védelem Alapítványt, amely “a romló minőségű közbeszéd, a kirekesztés, az antiszemitizmus táptalaját adó ismerethiány, valamint az atrocitások és törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván új alternatívát nyújtani, a pozitív zsidó identitás és a közösségi szerveződés stratégiája mentén”.