A filmek összehoznak minket – lezárult a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Közel négyezren vettek részt a fesztiválon, ahol a zsidó kultúrát, életmódot, tradíciót bemutató, az elmúlt években megjelent filmek legjavát mutatták be.

Jelenet a 93queen c filmből

November utolsó napjaiban több mint húsz filmre és kísérőprogramra, beszélgetésre ülhettek be az érdeklődők a Művész és Puskin mozikban. A fesztiválra egyebek mellett az Egyesült Államokból, Németországból, Mexikóból, Izraelből, Franciaországból és Magyarországról érkeztek filmek. Érdekesség, hogy vasárnap a „Zsifi”-n volt A Pásztor című második világháborús magyar film díszbemutatója. A fesztivál közönségdíjas játékfilmje a francia Hajnali ígéret, dokumentumfilmje pedig az amerikai 93Queen lett.

„Számomra évről évre kiderül: a mozi él és virul, és hiába az otthoni filmnézés kényelme vagy a nagy franchise-ok ereje, ha körülnézünk Budapesten, egyre több, a Zsifihez hasonló méretű, tematikus filmfesztivált látunk, amelyek megtalálják a közönségüket” – mondta Fritz Zsuzsa, a fesztivált és az eseményt szervező JCC Budapest – Bálint ház igazgatója. „Mi nem versenyzünk sem a szuperhősökkel, sem a nagyobb filmfesztiválokkal. Leginkább egy közösségi eseményként gondolunk erre a fesztiválra: a filmek, a vetítések utáni találkozások közelebb hoznak egymáshoz minket, akik ebben a városban élünk, vagy éppen kultúrákat, vallásokat, érzéseket és indulatokat. Összehoznak bennünket, a közösség tagjait egy jó együttgondolkodásra, Izraelről, zsidóságról, nevetésre vagy sírásra, vagy csak egyszerűen egy jó beszélgetésre” – tette hozzá.

Jelenet a Hajnali ígéret c. filmből

2020-ban az eddigi nyolc alkalomhoz hasonlóan november végén, számos újdonsággal várja majd az érdeklődőket a 9. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál.

***

A 8. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál szervezője a JCC Budapest – Bálint Ház. A filmfesztivál a Judafest – A zsidó kultúra ünnepe rendezvénysorozat része. A rendezvény fő támogatója a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány, a The American Jewish Joint Distribution Committee (JDC) magyarországi szervezete.

zsifi.org

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]