„A feudális hagyományok még mindig erősebbnek mutatkoznak Magyarországon…”

Interjúrészlet Bródy Jánossal.

 

BB: Az antiszemitizmus a Kádár-korszak alatt is létezett, de a szőnyeg alá söpörve, mint ahogy a tudatos zsidóságot – legyen az judaizmus vagy cionizmus – sem túlzottan honorálta a hatalom. Ez az egész kérdéskör mennyire volt téma ön és Szörényi Levente között ezelőtt mondjuk negyven vagy akár ötven évvel? Érzékelt-e az ő részéről antiszemitizmust akár a rendszerváltás előtt, de akár utána?

B. J.: Ez a téma nem nagyon jött elő. Annak ellenére, hogy Leventének ma úgy mondanák, hogy nemzeti érzelmű volt a családi háttere. A papája, Szörényi Gyula nagyon sokat foglalkozott a magyar őstörténettel, ásatásokat végzett, a magyar legendárium pedig igen mélyen élt a családban. Leventének voltak a zsidóságra vonatkozóan a magyar néplélektől egyáltalán nem idegen megközelítései. De nem volt antiszemita: a legjobb barátai között is voltak zsidó felmenőkkel rendelkezők. Inkább úgy mondanám, hogy érdeklődéssel, kíváncsisággal közelítette meg mindazt, amit úgy általában zsidóságnak hívnak.

BB: Akár a zsidóság, akár az antiszemitizmus kérdése téma volt-e ezelőtt a zsidó kollégák közt negyven-ötven évvel? Például úgy, hogy Somló Tamással, vagy a már említett Barta Tamással teszem azt, megbeszélték a hatnapos vagy a Jom Kipur-i háború idején, hogy „Adtunk a komcsibérenc araboknak”?

B. J.: A zenésztársadalom nem képezi le egy az egyben a társadalmi feszültségeket. A zenészek a szórakoztatóipar munkásai, az a dolguk, hogy jól játsszanak annak a közönségnek, aki kíváncsi rájuk. A környező világ politikai tagoltsága nem feltétlenül érzékelhető a zenészek között. Még az úgynevezett nemzetirock-zenészek is, amelyeknek a közönségétől nem idegen a rasszizmus, ha zenésztársaságba kerülnek, akkor ott kollégák.

BB: Nagyon védi őket.

B. J.: Persze. Nézze meg Nagy Feró pályáját. Pontosan megmutatja, hogy az elmúlt negyven évben mik voltak egy igazi, tehetséges, nagy színpadi bohóc, zenész lehetőségei. Ide-oda fordult, de közben mindig saját magát adta a saját kis kreatív bolondériáival. Nem volt soha elkötelezve senkinek, és nem volt harcos ellensége másoknak. Az, hogy ki cigány, zsidó vagy sváb, zenészkörökben tök lényegtelen. A kérdésére válaszolva: nem emlékszem rá, hogy az a háború annyira felkavart volna minket. Lehet, hogy a poén szintjén mi is nyomtuk a vicceket, meg hát a magyar lélek az arabokat még kevésbé szereti, mint a zsidókat. A közvélemény nagy része úgy emlékszem, hogy Izrael-párti volt, de – ismétlem – ez köztünk, zenészek közt nem volt lényeges téma.

A teljes interjú itt olvasható.