A Debreceni Zsidó Hitközség elnökével találkozott az amerikai nagykövetasszony

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Colleen Bell amerikai nagykövetasszony debreceni látogatása során találkozott Horovitz Tamással, a Debreceni Zsidó Hitközség elnökével.  A találkozón részt vett dr. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és dr. Bosák Nándor Debrecen- nyíregyházi római katolikus megyés püspök.

2015 02 18_ deczkifoto (36)A megbeszélésen nagykövetasszony érdeklődött a debreceni egyházak egymással való kapcsolatáról, együttműködéséről, társadalmi szerepvállalásáról.  A DZSH elnöke elmondta, hogy Debrecenben az egyházak együttműködése példaértékű, hisz amikor a parlamentben olyan antiszemita, rasszista mondatok hangzottak el  egy jobbikos képviselő felszólalásában, hogy  mérjék fel „itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”, akkor Debrecenben – a vidéki városok közül elsőként – a református Nagytemplom előtt demonstrált és fejezte ki együttesen tiltakozását:  Debrecen város polgármestere, a katolikus és a református egyház püspöke és a DZSH elnöke.

2015 02 18_ deczkifoto (19)Horovitz Tamás hangsúlyozta annak fontosságát, hogy tekintettel a jelenlegi Európában zajló nagyon aggasztó terrorista cselekményekre, ahol ártatlan keresztény és zsidó embereket ölnek meg, felemeljük hangunkat és együttesen ítéljük el a terrorizmus minden megnyilvánulását. A beszélgetésen elhangzott, hogy Debrecen városában, környezetében és a határon túl is nagyon fontos az egyházak közreműködése és segítsége. Nagykövetasszony nagyra értékelte a DSZH ebben végzett munkáját.

A találkozón kitértek a hitközségnél az utóbbi időben végrehajtott nagy volumenű fejlesztésekre, melyek hosszútávon biztosítják a zsidó közösség jövőjét Debrecen városában. Colleen Bell kiemelten érdeklődött a 2014 évben elindított Holocaust Emlékév eseményeiről és eredményeiről. A hitközség elnöke elmondta, hogy akkor látja sikeresnek a Holocaust Emlékév programsorozatát, a zsinagóga és létesítmények felújítási projektjeit, ha ez az év a figyelemfelkeltés éve, mely ráirányítja a figyelmet arra, hogy ezek a borzalmas események soha ne történhessenek meg újra, s az antiszemitizmus, rasszizmus és a terrorizmus ellen napjainkban is küzdeni kell. Akkor nevezhető sikeresnek ez a törekvés és ez az emlékezés, ha ez kezdete annak, hogy az elkövetkezendő években, évtizedekben az egyházak és a civil társadalom közösen minden évben fokozott figyelmet szentelnek ezeknek a megemlékezéseknek, a közös jövő építése, megalapozása érdekében.

A hitközség elnöke tájékoztatta nagykövetasszonyt, hogy a felújított orthodox zsinagóga a közeljövőben nemcsak a hitélet, hanem az oktatás-nevelés helyszínéül is fog szolgálni,  a Közép- és Kelet-európai Zsidó  Oktatási és Kulturális Központ elindításával. Nagyon biztató és megnyugtató volt a megbeszélés során, hogy a résztvevő egyházvezetők gondolataiban és törekvéseiben kiemelt helyet kapott az oktatás és nevelés kérdése.

A beszélgetés végén Horovitz Tamás, a DZSH elnöke előzetesen meghívta nagykövetasszonyt a Debrecenben létesülő Holocaust emlékhely avatására. Colleen Bell nagykövetasszony ígéretet tett arra, hogy ezen kiemelten fontos eseményen részt fog venni.

[popup][/popup]