A Brit Média a 168 óra többségi tulajdonosa

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Brit Média Befektetési Kft. szerdán többségi részesedést szerzett a 168 Óra közéleti hetilapot megjelentető Telegráf Kiadóban.

megyeri_andras_28Megyeri András Jonatán, a Brit Média Befektetési Kft. ügyvezető igazgatója (képünkön) közleménye szerint a szerkesztőség munkáját továbbra is az alapító főszerkesztő, Mester Ákos irányítja. A Brit Média Befektetési Kft. pedig kötelezettséget vállal arra, hogy nem változik a lap politikai irányultsága, társadalmi érzékenysége, kritikus hangvétele. “Marad ami volt már a lap indulásakor, 25 évvel ezelőtt: polgári-értelmiségi hetilap” – írták.

Korábban ugyanez a társaság szállt be 40 millió forinttal a Klubrádióba is, amivel 5 százalék körüli tulajdonrészt szereztek. A Brit Médiát idén nyáron jegyezték be, 3 millió forint tőkével alapították. A vállalkozás fő tevékenységi köre a rádióműsor-szolgáltatás, de foglalkozhat napilapkiadással és médiareklámmal is. Kisebbségi tulajdonosa és ügyvezetője Megyeri András, a Bét Sálom zsinagóga vezetésének tagja. Többségi tulajdonosa pedig egy Belgiumban bejegyzett Brit Media Foundation – írta az index.hu.

A hírekben általában most is azt említik, hogy Megyeri a Mazsihiszhez tartozó, lágymányosi Bét Sálom zsinagóga vezetőségi tagja, ami igaz, de

a lényeget illetően inkább fedőtörténetnek tűnik:

a Mazsihisznek semmi köze az említett cégekhez, és több mint valószínű, hogy a Chabad-EMIH-hez erősen kötődő Megyeri András sem a saját szakállára kezdeményez ilyen nagyszabású üzleteket. A pénzügyi hétteret minden bizonnyal itt is a Chabad-EMIH-hez köthető Brit Europe biztosítja.

A Brit Média hátteréről itt írtunk.

[popup][/popup]