A párbeszéd mindkét fél érdeke

Írta: Magyar Kurír - Rovat: Hírek - lapszemle

Amint arról már hírt adtunk, az Izraeli Főrabbinátus nyilatkozatot tett közzé, amely szerint határozatlan időre megszakította hivatalos kapcsolatait a Vatikánnal, mert a Szentatya feloldotta a holokausztot tagadó Richard Williamson püspök egyházi kiközösítését. 

Forrás: Magyar Kurír

 

Az alábbiakban az üggyel kapcsolatos fontosabb reagálásokat foglaljuk össze.

A Szent X. Piusz testvériség elöljárója elnézést kért

Bernard Fellay püspök, a Szent X. Piusz Testvériség legfőbb elöljárója nyilatkozatban kért bocsánatot Benedek pápától azért, ahogyan a testvériség egyik tagja, Richard Williamson püspök az egyik svéd televízióban nyilatkozott a zsidó népirtásról. A lefebrvista főpásztor január 21-én az interjúban ugyanis tagadta a gázkamrák létezését. „Nyilvánvaló, hogy egy katolikus püspök csak a hitről és az erkölcsről nyilatkozhat egyházi tekintéllyel” – állapítja meg a társaság elöljárója, majd hozzáteszi: ezek a megnyilatkozások egyáltalán nem tükrözik a lefebvristák álláspontját. Olyannyira, hogy megtiltotta Williams püspöknek, hogy politikai vagy történelmi kérdésekről nyilvánosan állást foglaljon. „Bocsánatot kérünk a Szentatyától és minden jóakaratú embertől, tette drámai következményei miatt” – írja Fellay püspök, aki szomorúan állapítja meg, milyen károsan érinti küldetésüket ez az eset. „Nem tehetünk mást, minthogy ezt elismerjük, és továbbra is hirdetjük a katolikus tanítást, kiszolgáltatjuk a szentségeket” – zárul a nyilatkozat.

Filmek a Szentatya korábbi megnyilatkozásairól a YouTube-on

Vatikáni közlés szerint három videofilmet tettek fel a Vatikán YouTube oldalára: XVI. Benedek pápa 2006 májusában Auschwitzban tett látogatásáról, a 2005-ben a kölni zsinagógában mondott beszédéről és a korábbi, még Ratzinger bíboros tett látogatásáról. Ezek a filmek mindenkit meggyőzhetnek a Szentatya holokausztról vallott nézeteiről, és arról, hogy a zsidósággal való testvériségre törekszik.

David Rosen rabbi szerint mindkét fél érdeke a párbeszéd folytatása

David Rosen Rabbi, a Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottságának (ILC) társelnöke a KNA katolikus hírügynökségnek elmondta, hogy a pápának az általános kihallgatáson mondott szavai – amelyben teljes és megkérdőjelezhetetlen szolidaritásáról biztosította a zsidó népet, valamint megerősítette, hogy a tradicionalista püspökök egyházi kiközösítésének feloldása azt is jelenti, hogy arra kötelezi öket, hogy ismerjék el a II. Vatikáni Zsinat tanítását – mindenképpen megnyugtatóak. David Rosen rabbi úgy fogalmazott, hogy ez a megnyilatkozás az első lépés volt, de remélik, hogy a Vatikán még továbblép ennél, és szankciókat alkalmaz Williamson püspökkel szemben, vagy arra kötelezi, hogy a nyilvánosság előtt vonja vissza állítását.

Jelenleg válságba jutott a párbeszéd – mondta Rosen rabbi, de mindkét fél érdeke, hogy a párbeszéd terén eddig elért eredményeket megőrizzék, és a dialógus tovább folytatódjon. Mindez elég érv és segítség lesz ahhoz, hogy túljussanak ezen a válságon. David Rosen a KNA kérdésére kifejtette azt is, hogy személy szerint meg van győződve arról, hogy a Szentatya nagyon komolyan veszi a zsidósággal való párbeszédet, és nem ért egyet azokkal a megnyilatkozásokkal amelyek ezt megkérdőjelezik.

Walter Kasper bíboros

Nem helyes összefüggésbe hozni a holokauszttagadó Richard Williamson püspök egyházi kiközösítésének feloldását a zsidó-keresztény párbeszéddel – hangsúlyozta január 28-án adott nyilatkozatában Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítése Pápai Tanácsának elnöke, az ILC társelnöke. „E kérdésben alapvetően két teljesen eltérő folyamatról van szó. A kiközösítés feloldása egy vélhetőleg hosszabb folyamat első lépése, és semmiképpen sem jelenti azt, hogy bármiféle módon támogatnánk e püspök személyes véleményét – mondta a bíboros.

A jelenlegi és az elhunyt pápa és a Katolikus Egyház véleménye e kérdést illetően teljesen egyértelmű – hangsúlyozta Walter Kasper. XVI. Benedek több alkalommal – így az Auschwitz-Birkenauban való látogatása során is – kifejtette, hogy a holokauszt rettenetes bűncselekmény volt, amelynek emléke mindenkor elrettentő figyelmeztetés kell, hogy legyen az emberiség számára. A bíboros reményét fejezte ki, hogy a két egyház folytatni tudja a párbeszédet és a személyes kapcsolatokat, továbbá az együttműködést az emberi jogokért, a békéért és az igazságosság érvényesítéséért az egész világon.
 

[popup][/popup]