Gáza: holokauszt és peepshow

Modernizált és globalizált formában, de bizony a klasszikus antiszemitizmus él tovább, annak nyelvezete, attitűdje bukkan fel a magát álszenten “anticionistának” vagy “Izrael-kritikusnak” tituláló kritika mélyéről.
 

Forrás: Hírszerző

 

“A zsidó faj környezetében sokkal több a gyűlölködés, mint bármely más fajnál, s ennek az oka minden idők egyik legnagyobb titka.“
(Henry Ford: A nemzetközi zsidó – a világ legfőbb problémája)

Valamit nagyon rosszul csinálnak a zsidók, akiknek az egyik megjelenési formája, hogy izraeliek. Azért az nem lehet véletlen, hogy ennyi baj van velük.

Vegyük pl. azt, amikor nyolc éven át rakétákkal és aknákkal lövik a házaikat, és ez úgy félmillió embert érint. Kultúrember ugye ilyenkor nem vérszomjasan megtorol, nem tilt, hanem tűr, optimális esetben elnézően mosolyog, félreáll, sőt előzékenyen odafordítja a másik ingatlanát is, negyven kilométerrel odébbcuccol. De ott is okvetlen figyelembe veszi egy Hamász-rakéta hatótávolságát, különben mélyen megbántja szomszédait.

Mindannyian tudjuk, hogy européer kultúrember nem reagálna megtorlással egy ilyen haditechnikai termékbemutatóra. Németország, Franciaország vagy Anglia, ahol már azt is üldözik, ha valakinél engedély nélküli gázspray van, simán elfogadná, ha déli városait egy halálkultuszt hirdető, államalkotó terrorszervezet nyolc éven át Grad Katyusa rakétákkal lődözné, 15 másodpercet hagyva mondjuk Brighton vagy München lakosainak, hogy az óvóhelyekre eljussanak. Márpedig Szderot, Askelon és más települések lakói pontosan így élnek évek óta.

A világ ingerküszöbének átlépéséhez azonban ez még kevés volt, ahhoz az kellett, hogy a megtámadottak visszavágjanak, hogy tehát eljöjjön az ószövetségi vérbosszú ideje, amin ugye ki csodálkozik, tudjuk, milyen az istenük. Nem elég, hogy ezeknek köszönhetjük a kommunizmust, a kapitalizmust és a monoteizmust, de most megint palesztin gyerekeket gyilkolnak élőben; mert ha ezek megtorolnak valamit, arra az “aránytalan válaszcsapás” nem is kifejezés. Ha ezek odacsapnak, az háborús bűn, ideje ezeket is Nürnberg, Hága vagy legalább ENSZ BT elé citálni.

Senkit nem érdekel, ki is felel azért, hogy ezek a palesztin gyerekek meghaltak. A Hamász is elismeri, hogy az eddigi halottak legalább fele Hamász-harcos volt, mégsem őket látjuk a híradókban. Ahogyan arra sem figyel senki, hogyan is volt az időrendi sorrend: előbb ugye ott lakott a házban a palesztin család, aztán beköltözött a Hamász, védőpuffernek használva a gyerekeket, fegyverraktárnak és rakétakilövő állomásnak a házat – ahogy a többi sűrűn látogatott középületet, boltot, mecsetet is.

Ezt csinálta 2006-ban a Hezbollah is, amely akkor ugyanúgy megnyerte a médiaháborút a halott gyerekekkel, mint most a Hamász – őszintén elismerve, hogy éppúgy vágyja a halált, ahogy a mi kultúránk az életet.

                                                                                *

Bosznia, Koszovó, Kongó, Darfur, Ruanda, Zimbabwe sorsa, Irán nukleáris fenyegetése, az al-Kaida, a Hamász vagy a Hezbollah tevékenysége nagyjából azt a pár ezer, őszintén felháborodott embert érdekli, aki nem szereti, ha népirtás, “etnikai tisztogatás” vagy terrorizmus zajlik a világban. A világ azonban leginkább a semmi ilyesmit nem művelő, hanem túlélni próbáló, védekező, időnként megelőző csapásokat folytató, a civil lakosságot előre figyelmeztető (láttunk ilyet bárki másnál?) Izraelre figyel, felkarolva a palesztin nép nyomorúságát – teljes mértékben elhanyagolva az arab/iráni diktatúrák és a palesztin terrorszervezetek szerepét e nyomorúságban.

Nincs másik ország a földkerekségen, amelynek kül- és védelmi politikáját ilyen szintű obszcén, sőt pornográf érdeklődés kísérné évtizedek óta, mint a zsidó államét. Nincs másik ország, amelynek nemzeti eszméjét, a cionizmust ENSZ-határozat bélyegezte volna “rasszizmusnak”, nincs másik ország, amelynek politikájáról az antirasszizmus jegyében antiszemita “civil” konferenciát lehet rendezni (Durban, 2001, és már készül az idei) – és ezt meg is lehet úszni, ha e konferenciát ENSZ-keretben tartják. Az ún. “világszervezet” nélkül soha nem intézményesedhetett volna az Izraellel szembeni kettős mérce.

“Attól félek, hogy az a düh, amit az utcai tüntetéseken látunk, sokkal mélyebb és veszélyesebb, mint ahogy hinni szeretnénk. Nagyon sokan még Auschwitz után sem tudják elfogadni, hogy a zsidó államnak ugyanannyi joga van, mint amennyit más államoknak azonnal megadnak” – írja találó cikkében Marvin Hier, nem alaptalanul utalva vissza a csúnya A-szóra.

Izrael 2005-ben egyoldalúan kivonult Gázából, és mivel a hála nem politikai kategória, háborút kapott cserébe, éspedig egy olyan iszlamista terrorszervezettől, amely nyíltan deklarálja, hogy meg akarja semmisíteni a “cionista entitást”. Ilyen szomszéddal a világ egyetlen másik államának sincs szerencséje együtt élni.

Ehhez képest ismét előkerült a “holokauszt”, a “soá” és a “genocídium” szó, és hála a komcsik és az iszlamisták utcai egymásra találásának, ismét Izraelt vádolják vele, miközben a kognitív disszonancia jegyében “Nuke Israel!” transzparensen szólítanak fel valódi népirtásra a haladó erők. Stockholmtól Algírig, Berlintől Bagdadig mindenhol volt Izrael-ellenes tüntetés: Londonban, Kairóban, Damaszkuszban, Ammán, Szanaaban, Jakartában. A legőszintébb még az a floridai muszlim-amerikai nő volt, aki a tüntetésen “Menjetek vissza a kemencébe. Egy nagy kemence kell nektek” kiáltásokkal sürgette az Izrael-kérdés végső megoldását.

Ez az egész azért így nem véletlen. Ennek az oka minden idők egyik legnagyobb titka.

                                                                                 *

Sok ország ellen tartottak már világszerte demonstrációkat, de olyan mértékű és minőségű elementáris gyűlölet, mint amit a zsidó állam kap, nem ért más államot soha. Az Egyesült Államokat sem. Még a rasszista Dél-Afrikát sem, anno. A kommunista országok pedig, amelyek a Szovjetunió vezetésével úgy százmillió embert nyírtak ki, soha nem voltak célpontjai a nyugati haladó erőknek.

Izrael ebben is unikum, és akárhogy nézzük, ez a tény elválaszthatatlan az állam zsidó jellegétől. Modernizált és globalizált formában, de bizony a klasszikus antiszemitizmus él tovább, annak nyelvezete, attitűdje bukkan fel a magát álszenten “anticionistának” vagy “Izrael-kritikusnak” tituláló kritika mélyéről. Az információs társadalom korában hatékonyabban lehet gyűlölködni, és az Izrael-ellenes gyűlölködés bizony remekül egyesíti az európai radikális baloldalt a szélsőjobbos és iszlamista közeggel.

Nehogy már Izraelt ne lehessen kritizálni? Ne vicceljünk. Szinte csak Izraelt lehet. Nem is akárhogy. Gáza ürügyén sokan a legperverzebb fantáziáikat élik ki.

“We are Hamas” – hirdették a londoni transzparensek – gondolom ez lett abból, hogy “We are the world”, ami ugye nem jött be. Renato Martino vatikáni bíboros a Gázai övezetet “nagy koncentrációs tábornak” nevezte, nyilván a termékeny zsidó-keresztény párbeszéd jegyében. “A zsidó etnikumot ki kellene toloncolni Belgiumból” – mondta egy brüsszeli nő a Népszabadság tudósítójának.

Ugyanebben a lapban Aczél Endre “Izrael kegyetlen megtorló hadjáratáról”, “nyers erőszakról”, “bosszúcsapásról” értekezik, Tamás Gáspár Miklós “a védtelen Gázai övezet” elleni “bestiális kegyetlenségű terrortámadásról” ír, hangütésben immár semmiben sem különbözve a “polgári” Magyar Nemzet döbbenetesen ostoba és előítéletes kommentárjaitól.

Brit, olasz, norvég szakszervezetek Izrael bojkottjára szólítanak fel (vö. Kauft nicht bei Juden), és ezt hirdetik olyan prominens antiglobalisták is, mint Naomi Klein. És ez még semmi.

Párizsban ismeretlenek két benzinbombát dobtak egy zsinagógára, egy héttel azelőtt valaki Toulouse-ban nekivezette kocsiját a zsinagóga bejáratának, majd felgyújtotta az autót. Londonban is zsinagógára támadtak ismeretlenek, a svédországi Helsingborgban a zsidó közösségi házat gyújtották fel. Németországban és Hollandiában is “Hamas, Hamas, Jews to the gas”-t kiáltoztak. Ja, és szinte minden tüntetés rituális eleme az izraeli (és persze amerikai) zászló elégetése. Ezt nevezzük legitim Izrael-kritikának, emberi jogi alapon?

Emlékeztetőül: mindezt az váltotta ki, hogy egy ország hosszú évek után úgy döntött, nem hagyja, hogy rakétákkal meg aknákkal támadják a polgárait. Ennek az országnak, pontosabban ennek a népnek a fél világ nem tudja megbocsátani, hogy még egyszer nem hagyja magát. Mi lesz itt, ha az izraeliek véletlenül – ha csak átmenetileg is, katonailag – győznek Gázában?

Mi a közös az ENSZ-ben, az EU-ban, az Amnesty International-ben és a többi, azonnali “tűzszünetet” követelő szervezetben? Először is az, hogy az utcai tüntetőkkel ellentétben nem Izraelt, hanem mindkét felet egyformán hibáztatják a bajokért, ami talán még rosszabb. Az utcai komcsi/iszlamista plebsz ugyanis csak amorális (erkölcsi érzék nélküli) és többnyire antiszemita, ezek a jótét lelkek azonban elvileg a globális joguralom, ill. a civil kontroll intézményei, nem mindegy tehát, mekkora adag morális relativizmussal fertőzik a jövő generációit.

Akit az egész gázai történetből csak a gázai civil lakosság szenvedése, e (valóban tragikus) szenvedés azonnali leállítása érdekel, az apolitikus és cinikus módon megfeledkezik okról és okozatról, tettesről és áldozatról, illetve olyan helyzetet konzerválna egy álságos “tűzszünettel”, ami elfedi, azaz növeli a bajt.

Az EU cseh elnöksége január 9-én “mélységes aggodalmát hangoztatta amiatt, hogy Izrael további katonai akciókat hajt végre a Gázai övezetben, másfelől pedig folytatódnak az Izrael elleni, válogatás nélküli rakétatámadások”. Ezt így együtt, egyfelől, másfelől? Tettes, áldozat, édes mindegy?

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ugyancsak január 9-én elfogadott, 1860-as számú határozata még egy szóval sem említi a Hamászt, mindenkit felszólít arra, hogy mosmá’ hagyják abba a durvulást, Izrael pedig vonuljon vissza. Ez remek, de eddig is vissza voltak vonulva, az ENSZ által meg nem nevezettek pedig egyrészt lőtték őket, másrészt hogyan képzeljük a békét egy olyan terror-hatósággal, amely nem fogadja el a puszta létünket? Hm, ENSZ?

A dokumentum egyetlen konkrét eleme az utolsó, 10. pont, mely szerint a BT “úgy dönt, hogy a továbbiakban is figyelemmel kíséri az ügyet”. A világ fellélegezhet.