Ez a választás úgy kellett az izraeli társadalomnak, mint vágtázó tevének a sivatagi vihar – amúgy sem egyszerű az élet az állandó hajsza közepette, most még ez a cirkusz is!

Tavaly december elején a 2015-ös költségvetési  vita során egyértelművé vált, hogy a pénzügyminiszter, Jair Lapid kemény, közel két évnyi munkájának eredménye meg fog jelenni a következő évben. Átmeneti népszerűtlensége, ami a felvállalt pozicióból értelemszerűen adódott, el fog tünni azzal egyenes arányban, ahogy az általa képviselt költségvetési tételek valósággá válnak.

A miniszterelnök, Natanjahu és Lapid között a nézetkülönbségek kezdettől ismertek voltak, a baloldali ellenzék pedig hetente jelentette be, hogy pillanatokon belül szétesik a koalíció, de úgy tűnt, hogy rajtuk kívül ez senkinek nem érdeke.

Az 1949-es születésű Natanjahu 1988 óta parlamenti képviselő, harmadszorra miniszterelnök, és még nem akar nyugdíjba menni.

Az 1963-as JairLapid újonc, hiszen az első választási győzelme 2013-ban született, igaz, mindjárt a második legnagyobb párt vezetőjeként került a parlamentbe. Már akkor lehetett volna akár miniszterelnök is, ha ő maga nem retten meg ekkora feladattól. De gyorsan tanul és nagyon ambiciózus, úgyhogy hamar rájött, Natanjahu keresztbe tesz neki. Ezzel együtt kőkeményen dolgozott, hogy a választóinak tett ígéreteit be tudja tartani. 2014 decemberében kezdtek körvonalazódni, hogy ez sikerülhet neki – ellenszélben is.

Natanjahunak tehát el kellett döntenie, hogy hagyja fiatalabb riválisát megerősödni, vagy népszerűsége mélypontján beletaszítja egy választási hercehurcába. Utóbbit választotta, annak ellenére, hogy az a mondás járja Izraelben, hogy aki előrehozza a választásokat, az el is veszíti azt. (Van néhány történelmi példa erre Simon Pereztől Ehud Baraqig)

A december elején készült felmérések szerint Jair Lapid tényleg a mélyponton volt, a 2013-as mandátumszám alig felét érte volna el.

A teljes cikk itt olvasható.