A zsidóság tíz pontja

A honi zsidó közélet diszkriminatív struktúrája mára már közismert. Nagy Ákos cikke (Érik vagy rothad a flódni?, 2008. december 18.) a magyar állam által 1950 óta generált diszkriminatív helyzet és a Mazsihisz mellett hitközségünket, az EMIH-et is kritikával illeti.

Forrás: Népszabadság

 

A legfőbb vád, hogy “a globálisan terjeszkedő haszid mozgalomhoz közeli EMIH… “a McDonald’shoz hasonlóan nem eléggé magyar”.

Nem hiszem, hogy értelme lenne, ha két zsidó szervezet nevetséges csatározásba kezdve bizonygatná, melyikük inkább magyar. Habár a szerző által képviselt cionisták fejéhez vághatnánk, hogy a cionizmus sem kifejezetten hungarikum, vagy előhozakodhatnánk azzal, hogy a holokauszt pusztítása előtt Magyarországon az ortodox zsidóság közel fele a haszid irányzathoz tartozott, ez mégsem lenne korrekt, ugyanis – a szélsőjobbtól megszokott – “nem eléggé magyar” vád eleve és velejéig romlott gondolkodásra utal, az pedig kivált különös, ha egy zsidó vádol ezzel egy másik zsidót.

Nagy Ákos félreértelmezi az EMIH törekvéseit. Az alábbiakban ezeket szeretném tisztázni. Ez már csak azért is fontos, mert a zsidóság és a honi zsidó intézményrendszer körüli vita kapcsán már sok kritikus írás jelent meg, de kevesen fogalmazták meg a jelenlegi helyzeten túlemelő víziót. Meg kéne fogalmazni a zsidóság “tíz pontját”. Szerintünk ilyen lenne az a bizonyos “tíz pont”:

1. Az antiszemitizmus ellen fel kell lépnünk, de nem mint zsidók, hanem mint emberek. Az antiszemitizmus nemcsak a zsidókra, hanem az egész társadalomra veszélyes, és ezért kerülnünk kell még a látszatát is, hogy az antiszemitizmus “a zsidók és az antiszemiták ügye”. És nemcsak a “harc”, hanem az oktatás és a kommunikáció is fontos. A zsidóság legnagyobb ellensége a tudatlanság, hisz amiről nem tudunk semmit, arról bármit elhiszünk. Éppen ezért a zsidóság nyílt, tudatos vállalása és megismertetése ellenszere az antiszemitizmus terjedésének, nem pedig gerjesztője annak.

2. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a holokausztról való örök megemlékezés és az antiszemitizmus elleni fellépés fontosságát. De bármennyire is a zsidó közösség tagjait érintő kérdések ezek, nem azonosak zsidóságunk tényleges tartalmával, nem szabad, hogy a zsidó identitás meghatározó elemei legyenek.

3. Pozitív zsidó identitás. Arra kell törekednünk, hogy tudatunkban legyen: “Zsidónak lenni jó!” Ne hagyjuk, hogy félelmeink és érzékenységünk folytán a zsidóság említése valamilyen félelemmel azonosuljon tudatunkban! Zsidóságunkat többé ne valamivel (pl. az antiszemitizmussal) szemben határozzuk meg, hanem a zsidóság valódi jelentését ismerjük meg, és éljük meg tudatosan. Ennek pedig három lényeges pólusa van: hagyomány, közösség, vallás.

4. A hagyomány jó, mert általa a tradíció nemzedékről nemzedékre tökéletesített mesterművének részévé tehetjük személyünket.

5. A közösség jó, mert lehetőséget ad arra, hogy a számunkra fontos hagyományoknak jelent teremtsünk, hogy összetartozzunk, hogy erényeinket megosszuk egymással.

6. A vallás jó, mert személyes belső intimitásunknak, spiritualitás utáni vágyunknak, nemes céloknak és önmagunk keresésének ad keretet. Évezredek útkeresői által kijelölt útként ad irányt, hogy megtaláljuk a belső hangot és a kapcsolatot a transzcendentálissal.

7. Ennek a pozitív identitástudatnak a kiépítése után lehet szó a zsidóság küldetéséről, amely egy értékvesztett világban annak az erőnek a demonstrálása, ami egy több évezredes hagyományhoz és bölcsességhez való ragaszkodásban és szilárd identitástudatban rejlik. Ha megerősödünk hitükben, akkor képesek vagyunk megjeleníteni olyan univerzális értékeket, mint az egyistenhit, az élet értéke, a munka és pihenés pólusa, a közösség jelentősége, a család szerepe vagy a szolidaritás.

8. Sokszínű a magyar zsidóság. A fent említett értékrend persze nem abszolút. A társadalom egészéhez hasonlóan a magyar zsidóság is sokszínű, nem homogén tömb, és persze nincsenek jobb és roszszabb, magyarabb és kevésbé magyar zsidók. A magyar zsidók között is vannak vallásosak és nem vallásosak, ortodoxok és neológok, haszidok, cionisták stb.

9. Hiba, ha egy egyház valamilyen politikai erővel azonosul. Egy zsidó hitközség pedig főképp nem azonosulhat vagy szövetkezhet egyetlen politikai párttal sem, hiszen a zsidóságnak Magyarországon nincsenek politikai ambíciói, és a zsidóságra különösen veszélyes, ha a magyar politikai csatározások eszközévé, politikai kártyává válik. Ezzel együtt, a közösség érdekében minden szalonképes politikai erővel fontos a kapcsolattartás. És ugyanígy elkerülhetetlen a kommunikáció a társadalom minden rétegével, hiszen nem engedhetjük meg, hogy emberek tízezrei azt a benyomást kapják a zsidókról, hogy pl. “ők a felelősek a jelen világgazdasági válságért”.

10. A demokratikus zsidó közéletet és a hazai zsidóság jövőjét csakis az alulról jövő, valódi társadalmi igényt kielégítő helyi közösségek teremthetik meg. A zsidóság hagyományaival ellentétes, államilag centralizált és kizárólag állami pénzből fenntartott struktúra semlegesíti a közösség valódi és potenciális tagjainak aktivitását, gátolja a közösség építését. A rendszerváltás utáni zsidó közösségi élet még gyerekcipőben jár. Ma a zsidó közösségek célja híveket szerezni, és nem csak jelenlegi híveiket ellátni. Éppen ennek lenne nagyon fontos eszköze az az állami apanázs, amely a mindannyiunk szüleitől, nagyszüleitől elrabolt zsidó vagyon fejében az egész zsidóságot hivatott szolgálni, jelenleg mégis egyetlen zsidó szervezet, a Mazsihisz kasszájába folyik be. Ez a monopolhelyzet a zsidósággal való mindennemű kapcsolattartásban megjelenik. A javakat a valós társadalmi súly és igény arányában kellene szétosztani, erre pedig jelenleg a legkézenfekvőbb objektív mérce az egyszázalékos felajánlások aránya. Az ezen az elven meghatározott finanszírozás biztosítana egyfajta egészséges versenyt is a közösségek között. A helyzeten csakis az állam képes változtatni, ő az, aki a monopolhelyzetet létrehozta és folyamatosan fenntartja.

Tehát nemcsak arról kellene beszélni, hogy miért nem jó a jelenlegi állapot vagy miért nem jó egy másik szervezet, hanem arról is, hogy mitől lenne jobb a helyzet. Ezért az EMIH kommunikációja sohasem más zsidó hitközségek vagy szervezetek, hanem az antidemokratikus helyzetet generáló magyar állam ellen irányult. Ez volt a “hatásköri hiány” kifogásával egyelőre elutasított alkotmánybírósági beadványunk lényege is. És ezért is lényeges, bármily kellemetlen, ezt a kérdést a világi sajtó hasábjain megvitatni. Ti. nem zsidó belügyről van szó, hanem az állam által generált és fenntartott diszkriminációról.

Dr. Köves Slomó, rabbi, PhD, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség