A gázai vérfürdő és egyéb furcsaságok
Az alábbi vélemény a Népszabadság hétfői, december 29-i számának a gázai háborúval kapcsolatos cikkeit veszi górcső alá. A lap visszautasította az írás közlését, mi vállaljuk, abból kiindulva, hogy publikálása általánosságban, a magyar médiát illetően, számos tanulsággal szolgál.
Forrás: HVG
A Népszabadság december 29-i számának címlapján a gázai eseményekkel kapcsolatos nagyméretű, színes fotó: sebesült palesztin Gázában. A képaláírásból kiderül, hogy mindez a Hamász rendőrségi parancsnokságának épülete előtt van, a figyelmes szemlélő pedig láthatja, hogy az összes, földön fekvő sebesült (halott?) azonos ruhát visel – azaz a Hamász egyenruhás, fegyveres szervezetének a tagjai. A helyes képaláírás tehát valami ilyesmi lehetett volna: sebesült (halott?) Hamász-fegyveresek Gázában.
Miért nem lehet nevén nevezni a dolgokat, miért kell maszatolni a megnevezésekkel? Miért nevezzük radikálisnak, szélsőségesnek a Hamászt? Miért nem lehet megírni, hogy terrorszervezet, amelynek a tagjai terroristák? Vegye valaki a fáradságot, keressen utána a világhálón a szervezet alapokmányában: egyértelmű céljuk Izrael kiradírozása a térképről – és ezt igazolja a gyakorlatuk is. Miért csak egyetlenegy szereplője van a hazai médiának, az ATV, amelyik következetesen a terrorista jelzőt használja velük kapcsolatban? Mi ez a képmutatás? Talán ettől lesz a sajtó objektív, pártatlan? Radikális, szélsőséges például ifjabb Hegedűs Lóránt, aki elképesztő dolgokat képes kijelenteni, de semmiképpen sem terrorista. .
Térjünk vissza a december 29-i lapszámhoz. A hetedik oldalon ismét nagyméretű, színes kép látható egy segélykérő Hamász-rendőrről és a mögötte égő épületről. Nem lehetne közölni egy-két képet például a szderoti gyerekekről, akik a Hamász rakétatámadási közepette óvóhelyen készítik az iskolai feladataikat? Vagy egy szderoti játszótérről, ahová – pár méterre a lakóházaktól – a Hamász rakétái becsapódtak? És megint a szóhasználat: „házilagos Kasszam-rakéták”. Mintha ezek csak olyan kis vicik-vacak játékszerek lennének, amelyek csak ijesztgetésre jók. Hát nem: ezek életek kioltására tervezett és használt tüzérségi eszközök, és ebből a szempontból teljesen indifferens, hogy nagyüzemben vagy manufaktúrában állították elő őket.
Ugyanezen az oldalon megtudhatjuk, hogy az izraeli hadsereg egyetlen nap alatt mintegy 230 célpontot vett tűz alá, valamint a légicsapásokban legkevesebb 285-en vesztették életüket. Nem ártana arról is informálni az olvasókat, hogy ahol a halottak között ártatlan civilek voltak, azokat a Hamász használja előszeretettel élő falként. Élő pajzsként tart maga előtt gyerekeket, kórházakat, óvodákat, Továbbá: mivel a Hamász nem reguláris hadsereg, hanem terrorszervezet, a fegyvereseit – ha érdekei úgy kívánják – civileknek lehet tekinteni. Most épp úgy kívánják. Miként arról is szívesen olvastam volna, hogy a gázai egyetem elleni támadás célja sem az egyetem maga volt, hanem az abban működő Hamász-fegyverraktár és -kiképzőbázis. Arról nem is beszélve, hogy a gázai egyetem – azaz a Gázai Iszlám Egyetem – az iszlamista terror egyik legfontosabb ideológiai hinterlandja.
Végezetül nézzük a 3. oldalon Aczél Endre publicisztikáját, melynek már a bulvárba illő címe is messziről ordít: Egy vérfürdőről. „Nem túl sokat időznék azon, hogy milyen fokon volt elrettentően aránytalan az izraeli hadigépezet Gázára mért bosszúcsapása, ez tudniillik a halottak számát tekintve túlságosan is nyilvánvaló.” – írja Aczél. Talán mégsem ártana ezen egy kicsit elidőznie, hacsak nem az a feltett szándéka, hogy Izraelt agresszorként tüntesse fel. Utánanézhetne, hogy az izraeli hadsereg akciói milyen célpontokat értek el, a halottak között mekkora volt a Hamász szervezetéhez tartozók aránya – de akkor nem adhatná írásának a nagyon blikkfangos, vérfürdős címet. Mert azt nem tételezem fel, hogy ne tudná, mi a vérfürdő. Ha mégsem, akkor csak úgy, felvilágosításként: vérfürdő volt Oradour, Katyn, vagy például a tutszik kiirtása Ruandában.
Aczél ezzel zárja sorait: „Csak Izrael ne higgye, hogy nyers erőszakkal szabadulni tud a Hamásztól. Ezt a szervezetet maguknak a palesztinoknak kéne kiszavazniuk saját soraikból, de ez nem fog holnap megtörténni.” Akkor viszont megkérdezem – figyelembe véve, hogy a 2006-os, demokratikus és szabad választásokon a Hamász negyvennégy százalékot kapott – : amíg ez meg nem történik, addig mit tegyen Izrael? Hallgasson a haladó baloldali európai értelmiségre és várjon ölbe tett kezekkel? Esetleg telepítse ki az egész országot Madagaszkárra, Birobidzsánba, vagy a Marsra?
