Salkaházi Sára tiszteletére szentelnek templomot Újpalotán

Írta: STOP - Rovat: Hírek - lapszemle

A II. világháborúban zsidókat mentő Boldog Salkaházi Sára tiszteletére szenteli fel a főváros XV. kerületében, Újpalotán az új templomot Erdő Péter bíboros szombaton – tájékoztott Tóth János Csaba, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye sajtóreferense.

Forrás: STOP

 

Újpalotán, ahol mintegy 40 ezer ember él, harmincöt éve fogalmazódott meg a templom építésének igénye. 2006-ban, miután az önkormányzat 99 évre telket adományozott a templom építéséhez, a főegyházmegye pedig vállalta az építés költségeit, megtörtént az alapkőletétel – közölte.

Az ünnepségen akkor méltatást mondott Salkaházi Sáráról Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a közjogi méltóságok közül pedig megjelent Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság akkori elnöke és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök – tette hozzá.

A templom főhajójában közel 300 ember számára van ülőhely. A hittanterem, a közösségi terem és az altemplom a földfelszín alatt közel 4 méteres mélységben van. A Az új egyházi épület a tervek szerint nemcsak szakrális, hanem közösségépítő, szociális, karitatív szerepet is vállal majd – hangsúlyozta Tóth János Csaba.

Erdő Péter egy korábbi interjújában megemlítette: “Budapesten sok nagy és nehezen karbantartható templom van, és számos olyan kerület, lakónegyed, ahol az előző évtizedekben nem lehetett templomot építeni. Ezek közül a legrégebbi és legfájóbb seb éppen Újpalota volt. (…) Az új templom ugyanakkor lehetőség arra, hogy az emberek Krisztus körül egymással is találkozzanak.”

Salkaházi Sára (1899-1944) a Szociális Testvérek Társaságának volt a tagja. Mindvégig jellemző volt rá a szociális elkötelezettség, a nehézségek, a szenvedések tudatos vállalása. A magyarországi vészkorszak idején a szociális testvérek lehetőségeikhez képest mindent megtettek az üldözött zsidók védelmében, Bokréta utcai házuk menedékül szolgált számukra. A ház egyik alkalmazottja azonban feljelentést tett a nyilas hatóságoknál, ezért Salkaházi Sárát 1944. december 27-én hatodmagával elhurcolták, és társaival együtt, még aznap este agyonlőtték a Duna-parton.

XVI. Benedek pápa 2006. április 28-án írta alá a Salkaházi Sára vértanúságát elismerő dokumentumot, a boldoggá avatás kihirdetésére szentmise keretében 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtt. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak, Ternyák Csaba érseknek, a Papi Kongregáció titkárának, Juliusz Janusz apostoli nunciusnak, a határon túli magyar püspököknek, és a főegyházmegye papjainak a részvételével.
 

[popup][/popup]