Helmut Schmidt, egy német bálvány

Ma, december 23-án kilencven éves Helmut Schmidt egykori nyugatnémet kancellár. Ugyan a nagy német politikai fordulatok nem az ő nevéhez fűződnek, ma már a világháború utáni korszak egyik legnagyobb alakjaként tekintenek rá Németországban.

Forrás: Népszabadság

 

 

Kissinger: “Nem szeretnék egy Schmidt nélküli világban élni”

Amikor két hónapja a német szociáldemokraták kancellár-jelöltté nevezték ki Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert, az SPD hírességeit felvonultató első sor tömény füstfelhőben úszott. A prominens társaságból azonban senki sem szólt oda a botjára támaszkodó, ősz férfira, hogy kérem szépen, itt tilos dohányozni. Helmut Schmidt és a cigaretta elválaszthatatlan társak.

A volt nyugatnémet-kancellár az egyedüli német politikus, aki megengedheti magának, hogy akár tévéinterjú közben is rágyújtson. Teheti. Mert láncdohányosként is bálvány. A december 23.-án kilencvenedik születésnapját ünneplő Schmidt a németek kedvenc politikusa lett. Olyan köztiszteletben álló, bölcs államférfi, akinek szavára az egész világban odafigyelnek.

Nem volt mindig ilyen népszerű, a nukleáris töltetekkel felszerelt amerikai rakéták, illetve az atomenergia elleni tömegdemonstrációk, békeláncok sok százezer embert vittek az utcákra az “új vaskancellár” ellen tüntetni. Legnagyobb tévedése talán az, hogy jócskán alábecsülte a zöldeket.

Majd három évtizeddel később e téves megítélés nem számít. A globális pénzügyi-gazdasági bajok idején pont egy Schmidthez hasonlatos megfontolt, szívós, komoly tekintéllyel bíró válságmenedzser után vágynak a németek – írja a Der Spiegel. Olyan élő legenda után, aki kíméletlen és megalapozott kritikával illeti a kapzsiság által elvakított pénzügyi világot. S védelmébe veszi a szociális piacgazdaságra alapuló jóléti államot, amit a XX. század legnagyobb német vívmányának tart.

Reuters – Tobias Schwarz Az itteni médiában „nemzetközi szupersztárként” kezelt, a vezető konzervatív politikusok által is méltatott Schmidt sosem akart kancellár, de még miniszter sem lenni. Az 1918-ban, a máig hőn szeretett városában, Hamburgban született közgazdász elégedett volt az SPD Bundestag-frakcióvezetői posztjával.

– A Helmut csinálja tovább – dobta be a korábbi védelmi, illetve gazdasági-, és pénzügyminiszter nevét 1974-ben Willy Brandt, amikor az NDK ügynökeként lebukott bizalmasa miatt távoznia kellett a kancellári székből. Helmut Schmidt pedig kancellár lett, és nyolc éven át vitte az ország ügyeit. 1982-ben adta át a stafétát eg yújabb nagyűgyúnak, Helmut Kohlnak.

A II. világháború utáni nyugatnémet kormányfők közül mindegyiknek volt egy meghatározó teljesítménye. Konrad Adenauer végképp Nyugat-Európához kötötte az NSZK-t. Willy Brandt elindította az enyhülést hozó keleti politikát. Helmut Kohl a német újraegyesítés, Gerhard Schröder az iraki háborúra mondott “nem” kancellárja. Schmidt pályájából viszont hiányzik egy ilyen történelmi csúcspont.

A bonni kancellári hivatalban eltöltött nyolc év lényegében folyamatos válságmenedzselésből állt. A sor kezdődött az első nagy kőolaj-krízissel, a gazdasági csoda által elkényeztetett polgárokat autómentes vasárnapokkal próbálta hozzászoktatni a recesszióval, munkanélküliséggel járó új valósághoz. A válságkezelést jól ismerte Schmidt: még 1962 februárjában kezdte el tanulni. Hamburg belügyi szenátoraként akkor ő irányította a mentést a kikötővárost sújtó, több mint háromszáz halálos áldozatot követelő árvíz idején.

Talán távolságtartó stílusa is közrejátszott abban, hogy barátok lettek a hasonló karakterű Valéry Giscard d’Estaing francia elnökkel, az Európai Közösség meghatározó politikusával. Ugyan különböző politikai táborokhoz tartoztak, de mindketten meggyőződésből pártolták az európai integrációt. Hetente többször felhívták egymást. Egyik közös művük az erős árfolyam-ingadozásokat kivédeni hivatott, egyben az eurónak is megalapozó Európai Monetáris Rendszer (EMS).

Akik közelről ismerik az SPD-be 1946-ban belépett, majd gyorsan a szocialista diákszövetség elnöki posztjára emelkedő Schmidtet, kemény, munkamániás, de jó adag humorral és öniróniával megáldott emberként írják le. Kemény maradt az 1977-es véres Német Ősz idején is. A Vörös Hadsereg Frakcióval (RAF) folytatott külön háború alatt utasította munkatársait: akkor se engedjenek, ha esetleg őt is elrabolják a szélsőbalos terroristák.

– E hely hallgatásra kötelez, de egy szövetségi kancellár nem hallgathat ezen a helyen – mondta, amikor elment Auschwitzba. Tanár apja egyébként egy zsidó kereskedő és egy pincérnő házasságon kívüli gyermekeként született, majd örökbe adták. Schmidt auschwitzi látogatását elődje, Brandt híres varsói térdre borulásának folytatásának szánta.

Külpolitikai gondolkodását alapvetően az Amerika, a transzatlanti viszony iránti elkötelezettség és a távlatokban gondolkodó biztonságpolitika határozta meg. A szovjet SS-20-as közepes hatótávolságú atomrakéták telepítését egész Nyugat-Európára leselkedő veszélynek értékelte. Az SPD-ben azonban csak lemondásával fenyegetőzve tudta keresztül vinni a Varsói Szerződéstől azonnali leszerelést követelő, vagy válaszként az amerikai Pershing-rakéták telepítését elindító NATO kettős határozat elfogadását.

A II. világháborúban a Wehrmachtban főhadnagyi rangig és ütegparancsnoki beosztásig jutó Schmidt megjárta a keleti és a nyugati frontot, majd brit fogságba esett. A ZDF portréfilmjében nem kis megrökönyödésre azt mondta: Leonyid Brezsnyevet békeszerető embernek ismerte meg. A néhai szovjet pártfőtitkárral tárgyalva az aggasztotta, mi lesz, ha Brezsnyevet a keményvonalasok közül váltja fel valaki a Kremlben.

A Bush-kormányzatot is azért bírálta, mert szerinte olyan politikusok döntenek háborúkról, akik azt a saját bőrükön sosem tapasztalták a harcot.

Schmidt szívesen sakkozik, de zongoristaként is jegyzik. A rakétaválság idején szakított időt arra, hogy Londonban lemezre játssza Mozart egyik művét. Amikor az albumot 1982 őszén bemutatták, a szociáldemokrata-liberális koalíció már megbukott. Az FDP átállt a CDU/CSU-hoz, s egy másik Helmut, a Pfalzi Óriásnak is hívott Kohl lett az NSZK kancellárja.

A feleségével, a Lokinak becézett Hanneloréval több mint hatvanhat éve együtt élő exkancellár aktív politikai karrierje egy bizalmatlansági indítvánnyal ért véget, amely 1982-ben a bukását hozta. A Die Zeit kiadójaként és publicistájaként azonban máig jelen van a közéletben, a neves hamburgi hetilap most futó tévéreklámjának is ő az arca. Nélkülözhetetlen személyiség. Annyira, hogy régi barátja és pályatársa, Henry Kissinger azt mondta: nem szeretne egy Schmidt nélküli világban élni.