Rogán: a sötétség nyomait ma is lehet érezni

Írta: Népszava - Rovat: Hírek - lapszemle

A XXI. század legyen valóban a fényesség ünnepe, egy olyan XX. század után, amelyben volt sok, az emberi sorsokat tönkretevő sötét korszak, többek között a vészkorszak – mondta Rogán Antal, az V. kerület polgármestere az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Chabad Lubavics Alapítvány által szervezett hanuka ünnepség harmadik napján mondott ünnepi beszédében Budapesten kedden.
 

Forrás: Népszava

 

A sötétség nyomait ma is lehet érezni, éppen ezért a szabadság érvényesítésével küzdeni kell ellene. A közösségek képében való ellenségkreálás szintén a sötét korszakok jellemzője, de ma Magyarországon gyülekezési és vallásszabadság van, nem lehet senkit hátrányosan kezelni vallási meggyőződése miatt – hangsúlyozta.

Steiner Pál, a fővárosi közgyűlés szocialista frakcióvezetője kiemelte, hogy szabadság nélkül nem élhet az ember. Helyesnek ítélte meg, hogy hanuka alkalmából a politikai ellenfelek tudnak közösen ünnepelni.

Olti Ferenc, az EMIH vezetőségi tagja kijelentette, hogy az antijudaizmusnak nincs elvi, vallási alapja, ez a jelenség később keletkezett. Sajnálatosnak tartotta, hogy “néhány száz méterrel arrébb egy templomban holokauszttagadó embereknek állítanak színpadot”, és ezért az egyházi vezetésük a felelősöket nem bünteti meg. Meglátása szerint nem az elválasztó, hanem az összekötő elemeket kellene hangsúlyozni a keresztény és a zsidó vallás között.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija arról beszélt, hogy a hanukai csoda minden nap megtörténhet, mert “az is nagy csoda, hogy élünk, és az is nagy csoda, hogy ilyen szép számmal összegyűltünk.” Ugyancsak csodának nevezte, hogy Magyarországon megismerhetik az emberek egymás kultúráját, többek között egymás ünnepét, mert “Magyarországon joga van mindenkinek saját vallása szerint ünnepelni.”

Az ünnepség végén Rogán Antal meggyújtotta a hanuka napi gyertyatartó, a hanukia harmadik lángját, Eran Elbar, a zsidó Szochnut szervezet magyarországi igazgatója pedig áldást mondott a Nyugati téren összegyűlt néhány száz fős tömegnek.

A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi Templomnak a szír-görög dúlás utáni, az i.e. 165. évben történt újbóli felszentelésére emlékeznek. A hanuka örömünnep, a szabadság – a vallási és a fizikai szabadság -, valamint a fény ünnepe. Az ünnep a zsidó naptár szerint kiszlév hó 25-től tévét hó 2-ig tart.

 

[popup][/popup]