Cipni: véget vetek a Hamász uralmának

Írta: STOP - Rovat: Hírek - lapszemle

Cipi Livni izraeli külügyminiszter fogadkozott vasárnap, hogy véget vet a Hamász uralmának a Gázai övezetben, ha februárban megválasztják miniszterelnöknek.
 

Forrás: STOP

 

Livni úgy fogalmazott az általa vezetett, kormányzó Kadima párt tagjai előtt, hogy miniszterelnöksége idején Izrael állam és a kabinet “stratégiai célnak” fogja tekinteni a Hamász-uralom megdöntését Gázában, s ehhez katonai, gazdasági és diplomáciai eszközöket is felhasznál.

Iszmáil Haníje, a Hamász gázai vezetője azt válaszolta Livni fenyegetésére, hogy “senki sem tud elbánni a népünkkel”.

A Hamász iszlamista palesztin szervezet katonai szárnya pénteken jelentette be a fél éve Izraellel kötött tűzszünet végét. Tudatta, hogy nem kívánja megújítani a fegyvernyugvást, mert “a cionista ellenség nem tartotta tiszteletben annak feltételeit”.

Az izraeli hadsereg szerint a bejelentés óta a Hamász mintegy hatvan rakétát és aknát lőtt ki Izrael területére, míg Izrael légicsapásokkal válaszolt, amelyekben legalább egy ember életét vesztette.

Izraelben 2009. február 10-én tartanak előre hozott parlamenti választásokat. Livni legfőbb riválisa Benjámin Netanjahu, a jobboldali Likud párt elnöke lesz, s a közvélemény-kutatások szoros versenyt jósolnak közöttük.

Netanjahu korábban a Hamásszal szembeni “tevékenyebb támadó politikára” szólította a kormányt, s túlzott passzivitással vádolta a kabinetet, amelynek Livni is a tagja.

[popup][/popup]