Az embertelenség szaga

Megjelent egy levél Morvai Krisztinától (Tisztelt Élet és Irodalom Szerkesztősége!, Élet és Irodalom, november 14.). Paradoxon: foglalkozni vele fölösleges, nem foglalkozni tisztességtelen. Ki akarna leszállni ebbe a gonosz, kanálisszagú alvilágba?

Forrás: Népszabadság

 

Magyarország esetleg, talán, netán jogállam, ahol bíróság, ügyészség, rendőrség, kormány és ellenzék, civil szervezetek mind-mind föllépnek a nyilas beszéd ellen. Szeretnék hinni a kormány ígéreteiben. Szeretnék reménykedni, hogy Pokorni Zoltán mondata valóra válik: “a mi pártunknak 2009 tavaszán a legfőbb stratégiai célja, hogy a Jobbikot és a szélsőjobbot visszaszorítsa”. Szeretném remélni, hogy közös egyetemünk vezetői elgondolkodnak. Bizony, nekik mind kötelezettségük a csatornák tisztogatása. Ahonnét fölbugyborékolnak efféle bűzös szavak az “ősi magyar virtusról”, s hogy a rendszerváltás után a “Magukfajták nem csomagolták volna ki legendás bőröndjeiket, amik állítólag készenlétben álltak. Nem. bőröndöstül távoztak volna, de izibe!” Mindez a Magunkfajták nevében íródott, akiknek csak ez az egy hazája van. “Visszavesszük a hazánkat azoktól, akik túszul ejtették!” – hangzik a fenyegető ígéret. Normális országban nevetnek, szánakoznak – ápolót hívnak. De a mi országunk nem normális ország.

1920 májusában, elszakítva Kisbacontól és családjától, a bőröndjét soha ki nem csomagoló Benedek Elek írta a naplójába: “Levél nincs, újság van. Belenézek az egyikbe. Világos, hogy a szemem azon a cikken akad meg, amely osztályozza a magyarokat. Vannak egész- és félvérű magyarok. Hová süllyedtünk, hová, hová! Ha most írnám a Testamentumot, nemcsak azt írnám: … ťés ne szégyelld szeretni a hazát!Ť Megtoldanám ezzel: … ťés ne szégyelld szeretni az édesanyádat, mert sem kereszténynek, sem keresztyénnek nem született. Én mondom ezt néked, a székely huszárok sarjadéka, a te édesanyádnál tisztább, nemesebb, magyarabb lelkű nővel kerek ez országban nem találkozol!Ť Ha még egyszer Testamentumot írnék… Vajon ezt írnám-e ma is: ťNehogy azt mondd majd szűkkeblűen: nekem nem fáj, engem nem éget, s közömbösen nézd embertársaidnak küzdelmeitŤ… Azt írnám, azt.” Összecsomagolt és ment.

Bartók Béla is becsomagolt, Amerikáig hajózott. Sok százezer Magukfajtát becsomagoltattak, és a haláltáborig szállítottak. Más Magukfajtákat a Magunkfajták kirabolták, majd a Duna partjára vitték és lelőtték. S igen, voltak Magukfajták, akik 38 kilósan hazajöttek, mert hittek benne, hogy itt a Haza. De bőröndjeiket nem csomagolták ki. Azután a Magukfajták kitelepítették a Magukfajtákat. A Magukfajták felakasztatták magukat a Magukfajtákkal. Később a Magukfajták Bibó-emlékkönyvet, Beszélőt írtak, elmentek Monorra, Lakitelekre, tüntettek, megverették magukat, ültek az Ellenzéki Kerekasztalban, miközben a Magunkfajták otthonaikban kussoltak. Nem privatizáltak maguknak a Magukfajták semmit, nincsenek rózsadombi villáik, nem dobtak senkire Molotov-koktélt, nem lőtték ki senki szemét, nem rugdosták a földön fekvőt, sőt utálták az egészet, de néhány éve ismét becsomagolták a bőröndjeiket a Magunkfajták miatt. Úgy is néz ki ez az ország.

De mégis hiszem és tudom, hogy ebben a hazában, Kocsis Zoltán és Fischer Iván vezényelnek, Ránki Dezső zongorázik és Perényi Miklós gordonkázik. E honnak Kertész Imre és Esterházy Péter, Závada Pál és Spiró György, Nádas Péter és Rakovszky Zsuzsa írnak Magukfajta szavakat. Kornai János és Surányi György közgazdasági gondolatai és tettei hitelesítik – van Magyarország. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Schweitzer József főrabbi, no meg Ackermann Kálmán pilisszentkereszti plébános istene néz le ránk, hívőkre és istentelenekre: Magukfajta, sárga csillagos, zsidó, cigány, oláh, tót, sváb, mégis magyar, az emberek meggyalázott Istene. “Istenem, milyen gyönyörű világaid lehetnek még, ha ezt a szépséges Földet a gyilkosoknak és a tolvajoknak adtad.” (Szép Ernő). Emlékszem, kedves Asztrik, hogyan szóltál az oltár mellől a magyaróvári templomban: – “Ne feledjük, hogy először emberek vagyunk, gyarlók és egyenlők Isten előtt. Másodszor keresztények, szeretetben és megértésben Krisztusban. És csak harmadszor magyarok, nem azért, hogy ezzel büszkélkedjünk, hanem, hogy elvállaljuk ezt a nehéz sorsot.” Millió és millió Magukfajta magyar nem kér a Magunkfajtából. Építői és nem rombolói vagyunk s leszünk ennek a hazának.

Ez az ország többé nyilas tömeggyilkosok és eszmei örököseik országa nem lesz. Ez a haza többé rasszista Magunkfajták hazája nem lesz. E hon nem gázmesterek hona. Ez az otthon a mi otthonunk. Sokszor rút, hazug, ellenszenves, törpe, mindig bírált, egyszer áldott, százszor elátkozott, de a miénk. Nevünket, címünket, telefonszámunkat jól ismerte már a Kádár-kor hatalma. Akkor is ott álltunk. Könyveinket megírtuk, szavainkat elmondtuk, tetteinkért feleltünk és felelünk. Nem félünk. Ha Csurka idején azt írtam, hogy nyugodtan csomagoljatok ki, s tegyétek föl bőröndjeiteket a szekrény tetejére, most újra leírom. Rossz idők vannak, még rosszabbak jönnek. Minden Magukfajtára, ránk, szükség van itt. “Szép, napsütött sirály repült átal a Duna felett.” – írta bőröndjén ülve Szép Ernő. “Komolyan meglepett, hogy nem ejt bombát.”

Lengyel László, közgazdász, közíró