“Auschwitzban lettem zsidó”

“Auschwitzban lettem zsidó” – mondja a 83 éves túlélő az egykori halálgyár kapujában a Nizzából érkezett kamaszoknak. Alkarját mutatja, rajta két tetoválás: belül 193189, kívül B9664. A megsemmisítő tábor minden szokását aprólékosan ismerő idegenvezető sem érti, miért kapott dupla azonosítószámot a volt fogoly. 

Forrás: Hírextra

 

A lengyel zsidók fiaként Franciaországban született Charles Gottlieb 1944. augusztus 14-én érkezett Auschwitzba. Néhány nappal korábban Lyon főterén francia milicisták tartóztatták le az akkor 19 éves ellenállót. A Gestapo kihallgatta, megkínozta, majd Auschwitzba deportálta. A lyoni transzporttal érkező politikai foglyokról néhány nap után azonban kiderült, hogy zsidók, s a nácik ezért még egyszer megbélyegezték őket. Csak ők kaptak két tetoválást Auschwitzban.

– Látjátok ott a füstöt? Na, így fogtok innen ti is kijutni! Itt a kapun szokás bejönni és a kéményen kimenni – idézi fel a krematóriumok romjai felé mutatva a túlélő az első mondatokat, amelyeket a tábor foglyai kiabáltak az újonnan érkezők felé. – De jó tanácsokkal is szolgáltak: “Ne áruljátok el az igazi korotokat és azt se, hogy diákok vagytok! Mondjátok azt, hogy 20 évesek vagytok és munkások!” – magyarázza a túlélő a 13-15 éves francia iskolásoknak

A birkenaui rámpán történt “szerencsés” szelekció után Charles Gottlieb tíz napra a bőség szimbólumának számító Kanada-kommandóba került. Itt szortírozták a deportáltaktól elvett tárgyakat és értékeket. Kanadásként napokon át szemtanúja volt a magyar zsidók ezreit szállító marhavagonok folyamatos érkezésének.

– Negyvennégy augusztusában már nem volt szelektálás. Teljes transzportokat küldtek egyenesen a gázba, de a krematóriumok nem bírták a terhelést, így éjjel-nappal máglyákban égtek a magyarok holttestei a krematórium mögött ásott hatalmas gödrökben. Mindenfelé áradt az égett emberi hússzag – ecseteli az akkor tapasztalt borzalmakat Gottlieb.

A világ legnagyobb temetőjébe, az auschwitz-birkenaui lágerkomplexumba látogató francia gyerekek elsősorban a magyar zsidók sorsán keresztül szembesülnek a tábor működésével, hiszen pontos dokumentumok és fotók szinte kizárólag az ő kiirtásukról, az 1944 nyarán történt Höss-akcióról maradtak fenn. A tábor máig a történelem egyik legnagyobb megsemmisítő műveletének, a magyar zsidók lemészárlásának nyomait őrzi mindenhol.

A nizzai székhelyű Alpes-Maritimes megye tanácsa ötödik éve minden hónapban szervez emlékutakat Auschwitzba, 72 általános iskola 13-15 éves tanulóinak. Alkalmanként öt iskolából tanáraikkal együtt érkeznek azok a diákok, akik abban az évben tanulják a holokauszt történetét. Elkísérik őket vallási vezetők, helyi jobb- és baloldali politikusok; együtt utaznak bérelt repülőgépen Nizzából Krakkóba, majd külön buszokkal tovább Auschwitzba, mintegy kétszázan.

A birkenaui gázkamrák romjai mellett tartott megemlékezésen az iskolások visszaemlékezéseket, leveleket és verseket olvasnak fel, majd együtt koszorúznak a politikusokkal. Délután busszal átmennek Auschwitzba. Mobiltelefonjaikkal fotózzák a bejárat “Arbeit macht frei” feliratát, végighallgatják Charles Gottlieb előadását a tábor napirendjéről: a zenekarral kísért hajnali munkába indulásról, az órákig tartó kimerítő létszámellenőrzésekről, a bejárat melletti blokk második emeletén működő “kuplerájról”, ahol a szebb zsidó lányokat az elgázosítás előtt két héten át sorban erőszakolták meg a nácik.

A gyerekek bénult némasága a “múzeumban” törik meg, a felhalmozott tárgyak láttán. Itt őrzik tárlókban a foglyok elgázosítására használt Zyclon B üres dobozait, az áldozatok szemüvegeit, művégtagjait, hajkeféket, fogkeféket, mankókat, cipőket, levágott hajak kisebb dombnyi kupacait. Van, aki könnyeivel küszködik, van, aki zavartan undorát fejezi ki, van, aki tanárai felé fordul magyarázatért: “Ez őrület! Hogy bírták ezt emberek más emberekkel megtenni?”

– A lényeg, hogy a tanulók megértsék, meddig vezettek bizonyos eszmék: a tettek mindig szavakkal kezdődnek, ezért a szavaknak is súlyuk van – mondja a program ötletadója, Martine Ouaknine. A franciaországi zsidó szervezetek tanácsának (CRIF) megyei képviselője a 2000-ben kezdődött második palesztin intifáda idején rengeteg panaszt kapott az antiszemita hangok felerősödése miatt. Szülők keresték meg, hogy adjon tanácsot, hogyan lehet megóvni a gyerekeket a felnőttektől hallott diszkriminatív szövegek átvételétől. Ekkor merült fel benne az auschwitzi emlékút gondolata. Fölkereste a megye politikai és oktatási vezetőit, akik egyöntetűen támogatták, és megszavazták az emlékút megszervezéséhez szükséges költségvetést.

A holokauszt 60. évfordulójára, a 2003-2004-es tanévben 23 különgéppel összesen 2600 felső tagozatos jutott el a haláltábor színhelyére, s azóta minden tanévben 8 járat indul. Egy út a különgép bérlésével együtt 150 ezer eurójába (40 millió forintba) kerül a megyének.

– Minden gyereknek lehetővé szeretnénk tenni, hogy Auschwitzban szembesüljön azzal, ami Európában történt. Ez az európai történelem része – hangsúlyozza Georges Roux, a megyei tanács kormánypárti alelnöke.

A konzervatív képviselő elmondta, hogy a gyerekeket tanáraik mellett pszichológusok készítik fel az útra, ami egyébként senkinek nem kötelező. A valódi “feladat” a hazatérés után vár rájuk: osztálytársaiknak és szüleiknek a “béke nagyköveteként” elmesélik, mit tapasztaltak Auschwitzban.

A megyei tanács ellenzéki szocialista tagja, Dominique Boy-Mottard megerősíti, hogy a közgyűlésben valamennyi politikai párt támogatta az emlékút gondolatát. Ellenérzések inkább egyes tanárok részéről merültek fel, amit a szocialista képviselő jellemző dolognak tart:
– Franciaországban az antiszemitizmus régebben elsősorban a szélsőjobboldali pártok sajátja volt, manapság viszont inkább az Amerika-ellenes és anticionista szélsőbaloldali értelmiségiekkel szimpatizáló tanárok idegenkednek az emlékúttól – fogalmaz a képviselő.

Charles Gottlieb 83 éves kora ellenére fáradhatatlanul, de indulat nélkül meséli saját történetét a gyerekeknek. Tisztában van azzal, hogy az utolsó túlélők egyike ő, és attól tart, hogy “utána nem lesz többé senki, aki elmesélje, mi is történt valójában”. Az emlékutak öt éve alatt nyolcszáz levelet kapott gyerekektől. Volt, aki kitüntetést rajzolt neki, egy kislány pedig azt írta, hogy Charlie bácsihoz hasonló férjet szeretne magának.

Búcsúzáskor Charles Gottlieb magyarul köszöni meg az MTI tudósítójának részvételét az emlékúton. Arra a kérdésre, hogy hol tanult magyar szavakat, az idős úr mosolyogva annyit válaszol: “Én mindent Auschwitzban tanultam”.